hagyományőrzés

2021.01.15. 11:10

Eredményes évet zárt a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia

A pandémia rányomta bélyegét a felvidéki hálózat munkájára, ennek ellenére igyekeztek mindent kihozni a lehetőségekből, szép sikereket elérve.

Gombaszög Lite, táncház a Folkszögletben

Forrás: Farkas József/Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkájára is rányomta bélyegét a pandémia. A nehéz körülmények között született eredményekről Farkas József koordinátor számolt be.

A valóság átírta a terveket

Sok lehetőség volt 2020-ban megbarátkozni a lemondás gondolatával. Az elvégzett előkészítő munka dacára le kellett mondják a XI. Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny rozsnyói döntőjét, átérezve, a Királyhelmectől Szencig megrendezett versenysorozat mintegy négyszáz résztvevőjéből döntőbe jutottak csalódottságát.

Augusztusban sikerült megtartani negyvenhárom gyermekkel Várhosszúréten a négynapos Népzenei Mesterkurzust. Bár Codoba Martin Florin, a Magyarpalatkai Banda prímása a pandémia miatt nem tudott eljönni. Helyét a kiváló prímás, Halmos Attila vette át. A napi tízórás oktatás eredményeit egy zárókoncerten mutatták be sikeresen: a nyílt térre háromszázötven embert gyűlt össze.

A Gombaszögi Nyári Tábor FolkSzöglet rendezvényeit is redukálni kellett, eredetileg tizennégy nagy koncert vonzotta volna a vendégeket, de a teljes programra a korlátozások miatt csak ezer résztvevőt lehetett beengedni. Az augusztusi Gombaszög LITE szerényebb, de tartalmas programsorozattal várta az érdeklődőket. A teltházas FolkSzöglet programjait sikeresen megszervezte a hálózat.

Gombaszög Lite, táncház a Folkszögletben
Fotó: Farkas József/Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia

A IX. Fonográf Fesztivált nyár helyett végül decemberben rendezték meg Komáromban, amint azt a szlovákiai járványügyi szabályozás megengedte. A 2020-ról átcsúszott fesztiválprogram megtartására, valamint a kerek évfordulós ünnepi rendezvényre már gőzerővel készülnek idén.

Az online térben is jelen voltak sokféle tartalommal és programokkal

Így a hat helyszínen zajló rendszeres népzeneoktatás is ideig-óráig ilyen formában történt a tavaszi és az őszi hónapok során. Ugyancsak online formában rendezték meg a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót, melynek programját az egyes népzenei műhelyek műsorszámaival gazdagították.

Néphagyomány az oktatásban – képzés a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem hallgatói számára
Fotó: Farkas József/Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia

Távoktatás formájában valósult meg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán folyó Néphagyomány az oktatásban című kurzus nagy része is. A nyári szemeszterben 38 hallgató, a téliben 20 hallgató bővítette ez irányú tudását.

Útjára indítottak egy szakmai módszertani sorozatot, Felföld tánchagyománya néven. Régi adósságot törlesztenek ezzel a néptáncosok irányába, ez lesz az első olyan módszertani kiadvány, amely komplex módon mutatja be egy-egy szlovákiai magyar tájegység hagyományos tánckultúráját, annak oktatását, illetve a vele szoros kapcsolatban álló zenei hagyományok és népviselet jellemzőit. Az első rész az Ipoly mente hagyományos táncait tartalmazza.

Oral History forgatás
Fotó: Farkas József/Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia

Fejlesztik és hamarosan a széles nagyközönség számára is elérhető lesz egy digitális gyerekjáték adatbázis, mely több szempontú keresése okán fontos segédeszköze lesz a gyakorló óvodapedagógusoknak és tanítóknak. A gyűjtemény tájegységi bontásban 350 szlovákiai magyar gyerekjátékot tartalmaz.

Az elmúlt évben is folytatódott az Oral History program, a hazai folklórélet kiemelkedő egyéniségeivel készítenek riportokat. A szerteágazó anyagból három részből álló dokumentumfilm készül, melynek első részét 2021-ben láthatja a nagyközönség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!