Gazdaság

2012.12.19. 20:23

Az építész szakma dicsérete

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöksége Lechner Ödön-díjat adományozott Fodor Jánosnak, a Fodor és Molnár Építőipari és Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének.

Klecska Ernő

A sárbogárdi szakembernek az Évosz a magasépítés területén végzett kiemelkedő szakmai és vezetői munkássága, valamint az egyéni és kisvállalkozói szakmai tagozatában végzett kimagasló társadalmi tevékenysége elismeréseként adta át a kitüntetést.
Fodor János 1996 óta van jelen az Évoszban. Rendszeresen részt szokott venni a különféle, az ágazati kérdések véleményezésében. Ilyen volt a közbeszerzési törvénnyel kapcsolatos javaslat, a szakképzéssel kapcsolatos elképzelések.

- Milyen a magyar építőipar? Mindenfélét hallani...

- Pangás jellemzi. A gazdaságon belül ez az ágazat szenved a legjobban. Sokkal nehezebb munkát kapni, főleg, ha tisztességesen teszi ezt az ember. A munka jó része elkel suba alatt, politikai hátsó motivációval. Mi még megvagyunk, létszámleépítést sem kellett végrehajtani. Az évet némi nyereséggel zárjuk, igaz szolidabbal, mint tavaly. A cégünk 1993 október 1-je óta működik, 25 állandó dolgozónk van, és - ahogy a munka kívánja - 10-20 alvállalkozó is csatlakozik hozzánk.
Jeles szakmai elismerés: Fodor János a Lechner Ödön-díjjal (Fotó: Koppán Viktor)

- Erkölcsileg milyen az állapota az ágazatnak? Sokat hallani csibészségről, nemfizetésről...

- Szerintem a közbeszerzési törvény semmivel sem jobb, mint volt. Nem biztosítja a tiszta versenyt. A lánctartozásoknál pedig én változatlanul azt mondom, amit korában is: a legegyszerűbb és a legtisztább az lenne, hogy az alvállalkozói szerződéseket be kell jelenteni a fővállalkozóval együtt a beruházónak, és be kell vezetni az engedményezés gyakorlatát: Ez azt jelenti, hogy a beruházó közvetlenül kifizeti az alvállalkozót. Ennél tisztább, egyszerűbb és biztonságosabb megoldás nincs. Ha a fővállalkozó megkapja a teljesítés-igazolást a műszaki ellenőrtől, nyilvánvaló, hogy a munkában résztvevő összes alvállalkozónak is teljesítenie kellett.

- Sok minden változik az építésügy szabályozásában januártól. Hogy értékeli ezeket?

- A puding próbája a kóstolás. Vannak bizarr dolgok, például az elektronikus tervbenyújtás és ügyintézés. Kétséggel fogadom az elektronikus építési naplót is, hiszen nem biztos, hogy sok kisvállalkozó rendelkezik a szükséges technikai feltétellel.

- Mi a helyzet a szakemberekkel?

- A szakképzés minősége nem megfelelő. Ebben az összes társadalmi probléma benne van: a tanári tekintély megnyirbálásától a szociális helyzetig. A mai fiatalok körében sikk a nem tanulás. Én azt saját tapasztalatból állítom, hogy a gyakorlati szakképzést kizárólag kinn, a munkahelyeken, a cégeknél lenne szabad folytatni. Ott a gyerekek a felnőttek között megtanulják a munkatársak tiszteletét, a szakma megbecsülését, összes csínját-bínját és a munkamorált. Főleg egy kis cégnél, ahol univerzális munkavégzés van. A mi cégünk a 2006 óta végez szakképzést - saját utánpótlás céljából. Gond, hogy kevés a gyerek, és hogy mára devalválódott a szakképzés.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!