Gazdaság

2009.05.20. 02:28

Mikor érünk el a mélypontra?

Budapest - Szinte szabadesésben romlanak a magyar cégek üzleti várakozásai. A visszaesés minden elképzelést felülmúl, és szinte minden cégcsoportot érint 2009 első felében.

Osváth Sarolta

Áprilisban 1450 cég töltötte ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) kérdőivét, a válaszadók döntő többsége mikro-, illetve kis- és középvállalkozás, mindössze 12 százalékuk számít nagyvállalatnak, az iparban és az építőiparban 43 százalékuk, a kereskedelemben és szolgáltatási szektorban 57 százalékuk tevékenykedik. - Tévesen feltételeztük, hogy az előző, 2008. októberi felmérés során túlreagálták a cégek a pénzügyi válságot, mostanra mindaz bekövetkezett, amit vártak. Valóban egyre kiterjedtebb a piacukat elvesztő cégek köre, az ipari termelés és az export nagymértékben visszaesett. A GVI konjunktúra-mutatója 18 százalékra esett, ilyen mélyen még sohasem volt - mondta Parragh László, az MKIK elnöke. (A mutató azt jelzi, hogy 18 százalékkal több a további romlásra, mint a javulásra számító cégek száma - a szerk.) A GVI vállalati bizonytalansági mutatója is tovább csökkent (0,42), de még mindig magas, ami arra utal, hogy a vállalatok piacvesztésének megítélése nem egyöntetűen negatív, vagyis még mindig vannak olyan cégek, amelyeket nem érintett mélyen a válság. A felmérés szerint a legrosszabb a helyzetük a magyar tulajdonú cégeknek, de a vegyes és a külföldi tulajdonúak sem sokkal maradnak el tőlük. A válságot leginkább a mikro- és kis cégek érzékelik, de csak kicsivel jobb a közepes és a nagyvállalatok véleménye a saját kilátásaikról. Az exportérdekelt cégek legalább olyan negatívan ítélik meg a piaci helyzetüket, mint a hazai piacra termelők, bár ez utóbbiak a konjunktúrát rosszabbnak látják az átlagnál. A konjunktúra-mutató az ágazatok közül az építőiparban és a kereskedelemben jelzi a legnagyobb csökkenést. A kapacitás-kihasználtság 71 százalékos, ez hat a munkaerő-keresletre is: számolni kell a foglalkoztatás további csökkenésével. Csak a rendelésállományra vonatkozó adatok adnak okot némi bizakodásra. A válságot leginkább a kicsik érzékelik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!