Gárdony

2012.02.27. 16:39

Álma a vízi Disneyland

Gárdony, Agárd - Új külső medencében pancsolhatnak, szórakozhatnak a termálfürdő látogatói az idei szezonban. Az építkezés elkezdődött, várhatóan már májusban fürödhetünk az élményparkban.

Szabó Judit

Egy fürdőnek legalább kétévente elő kell rukkolni valami újdonsággal. A vendégek ugyanis   nemcsak a megszokott minőséget várják el, hanem azt is, hogy lássák, pénzüket jó helyre fektetik be  - véli Kovacsics Imre,  az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő ügyvezető igazgatója. 

Az újdonság pedig egy kültéri élménymedence lesz, ami a meglévő, egy méter mély, 32-33 fokos, egész évben nyitva tartó, szintén kinti vízfelület mellett foglal majd helyet.

- Az új medencét két részre tagoljuk: gyermekek és felnőttek számára különböző mélységű területeket építünk, ám mindez szoros egységet képez, hogy a család együtt élvezhesse a vízi örömöket. A két fő rész további alegységekre tagolódik majd. Lesz egy sekély hempergő a legkisebbeknek, a totyogóknak egy harminc-, a nagyobb gyerkőcöknek pedig hatvancentis pancsolót alakítunk ki. Az apukák, anyukák a szomszédos vízfelületről figyelhetik csemetéjüket, s közben ők is szórakozhatnak.

A tervek szerint a felnőtt részleg kilencven, illetve százhúsz centi mélységű lesz, fekvőágyakkal, ülőpadokkal, sejtelmes barlanggal, a bejáratnál csobogó vízfüggönnyel. Aki megszomjazik, nem kell messzire mennie, mert a bárpult a vízbe nyúlik. Hullámcsúszda és sodrófolyosó is elfér majd a komplexumban. Utóbbiban  készül egy nyakzuhany négy vízsugárral, valamint  egy nyolc férőhelyes, változó magasságban elhelyezett, befúvókkal felszerelt állómasszázs is, tudjuk meg.

- Ezzel, a többnyire pályázati forrásból finanszírozott beruházással óriási változást érünk el az agárdi fürdő eddigi, viszonylag "ingerszegény" külső környezetében. Egész nyáron nyitva tartó kölyök-strandot szeretnénk felépíteni, ahol tematikus programok, például indiános, vagy Forma-1-es hetek lesznek majd. 

Ugyanakkor máris újabb tervek fogalmazódtak meg Kovacsics Imre fejében: szeretné, ha egyszer Agárdon épülhetne meg a Disneyland vízi változata. Miki egerek, Donald kacsák mászkálnának szórakoztatva a kicsiket, és a szellemvasúthoz hasonlatos vízi barlangrendszert alakítanának ki -  a lehetőségek tárháza végtelen. Az Európában teljesen egyedülálló helyszín rengeteg külföldi turistát is vonzana, véli az ügyvezető. Egyelőre azonban "kénytelenek" leszünk megelégedni a vadonatúj élménymedencével, s azzal, hogy a vendégek majdnem száz százaléka magyar, főként Fejér megyei, illetve fővárosi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!