Foci

2016.07.01. 18:30

Innen csak elbukni lehet

Felcsút - A Videoton FC labdarúgócsapata 3-0-s győzelmet aratott az FC Zaria Bati ellen az Európa Liga 1. selejtezőkörében.

Ferencz Balázs

A július 7-ei, Kisinyovban rendezett visszavágó már csupán formalitás lesz. A Videoton FC háromgólos előnye több mint megnyugtató az FC Zaria Balti ellen, azonban némi közhelypuffogtatással élve megjegyzendő: a fehérváriak bőven az idény eleji formájukat mutatták. Ugyan a hőség tikkasztó volt, a 2016-2017-es szezon első tétmérkőzésén nem volt irgalmatlanul nagy az iram.

A Balti vezetőedzője, Vlad Goian már Felcsúton lemondott a továbbjutásról.

- Az első félidő kiegyenlített volt, a Videoton előtt talán két helyzettel adódott több, mint előttünk. Nagy hibából kaptuk a gólt az elején, azonban a második félidőben ahelyett, hogy 11-est kaptunk volna, a játékvezető kiállította a játékosunkat. Nehéz volt tíz játékossal felvenni a versenyt, az utolsó hét percben pedig a Videoton teljesen beszorított minket. A második piros lapnál is bizonytalan vagyok abban, hogy megérdemelt volt-e. Ettől függetlenül gratulálok a hazai csapatnak, jó teljesítményt nyújtottak, de másképp is alakulhatott volna a vég-
eredmény. Így most már a Videotonnak nagy esélye van a továbbjutásra, persze, győzelemre próbálunk majd játszani, de valószínűtlennek tűnik, hogy három gólt tudunk szerezni a visszavágón - vélekedett egykedvűen a moldávok vezetőedzője.

Henning Berg érthetően mosolygósan és megkönnyebbülten értékelt a lefújást követően, hiszen háromgólos diadallal debütált a Vidi kispadján tétmérkőzésen.

- Három góllal nyerni az első meccsen örömteli dolog, emellett pedig nagyon tetszett a játékosok mentalitása. Ha tízszer is megrúgták őket, azonnal pattantak fel, és mentek tovább előre. A két hajrában szerzett gól szintén a mentalitást dicséri, valamint azt mutatja, hogy jó erőállapotban vagyunk - vélekedett Henning Berg. - Néha ilyen a futball, sokat kell várni egy-egy gólra. Több lehetőségünk is volt, hogy hamarabb megszerezzük a második találatot, de csak a végén dőlt el a meccs. A kiállítás után az ellenfél talán gyorsabban elfáradt, a 70. percig bírták a nyomást, jól tartották magukat, de várható volt, hogy elfáradnak. Ugyanakkor egyenlő létszámban is jobban játszottunk. Géresi Krisztián a mezőnyben is szép elfutásokkal, kapufával jelentkezett, és majdnem egy gólpasszal hozta helyzetbe Barczi Dávidot, minőségi játékot mutatott, de kicsit elfáradt. Feczesin Róbert pedig gólra éhesen szállt be a játékba, fantasztikus fejessel és jól helyezett lövéssel szerezett rövid idő alatt. mintegy 20 perc alatt két gólt, remekül kezdte a szezont. Örülök, hogy két csatárunk szerezte a góljainkat. Lazovic még nem lehetett a keretben, de úgy tűnik, most nem hiányzott, több jó csatárunk is van. Nagy a versenyhelyzet a csapaton belül, ami csak jót tesz a Videotonnak. A kispadon is jó játékosok ültek, sőt a lelátón is, számomra mindenki egyaránt fontos. A visszavágón elképzelhető, hogy mások alkotják a kezdőt. A játéknak néhány eleme tetszett ugyan, néhány azonban nem annyira. Labdatartásban, pozíciós játékban mindenképpen szeretnénk fejlődni, meg kell tanulnunk dominálni a hasonló mérkőzéseken ahhoz, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk a jövőben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!