Foci

2011.08.09. 02:29

Újra Bozsik-program, Fejérben Jakab Elek az igazgató

Dunaújváros - A magyar labdarúgás újabb, a tervek szerint látványos átalakulás előtt áll. Ennek koordinálására a Magyar Labdarúgó Szövetség Szakmai Igazgatósága kinevezte a megyei igazgatókat. Fejér megyében a dunaújvárosi Jakab Eleket kérték fel erre a feladatra.

Gróf András

- A Fejér megyében zajló összes labdarúgó-esemény szakmai felügyelete hozzám tartozik. Az egyesületek mellett felügyelem majd az óvodákat és az iskolákat is. Az utánpótláson belül pedig kiemelt feladat a Bozsik-program újraindítása, hiszen a 2002-2006 között működött, szervezett futballképzés az elmúlt években már egy átalakított NUPI, NUSI kuparendszerben működött. Nyártól viszont újraindítjuk a Bozsik-programot, amelyet tovább bővítünk. Az eddig U7-es, U9-es és U11-es korosztályon kívül egészen az U15-ös korosztályig bezárólag foglalkozunk majd a gyerekekkel. Az új felállás lényege, hogy az U11-es korosztályig felkutatjuk a tehetségeket, az U15-ös korosztályig pedig következik a kibontakozási program. Ennek lényege, hogy a legtehetségesebb gyerekek a régiós (Fejér, Komárom, Veszprém megye) és területi válogatottak szűrőrendszerén keresztül juthatnak el a magyar U15-ös válogatottba, amelynek alakuló szakmai stábjában én is helyet kaptam.

- Országos szinten mennyi játékos kerül be ebbe a renszerbe?

- Ez korosztályonként több mint háromszázötven labdarúgót jelent, akik az akadémiáktól és az egyesületektől kerülnek ki.

- Mi történik azokkal a fiatalokkal, akik valamilyen oknál fogva nem kerülnek be azonnal a válogatott keretekbe?

- Róluk sem mondunk le véglegesen, hiszen vannak később érő típusok. Az U19-es korosztályig folyamatosan tovább foglalkoztatjuk őket, különböző hazai és nemzetközi tornákon nyomon követjük a fejlődésüket.

- A tavaly megújult Magyar Labdarúgó Szövetség a jelek szerint igen komolyan veszi az utánpótlásnevelést...

- Az Út Európa élvonalába elnevezésű MLSZ-program kiemelt feladatai közé tartozik az utánpótlásképzés. A  Nyilasi Tibor által vezetett szakmai igazgatóság legfőbb feladata, hogy meghatározza és végrehajtassa azokat a kritériumokat, amelyek elengedhetetlenek az utánpótlásképzéshez, s amelyeknek a kidolgozására szabad kezet kaptunk a szövetség elnökségétől.

- A Mezey György által irányított edzőképzést is ön koordinálja majd régiós szinten?

- A négyfokozatú UEFA-edzőképzésből a D és B licenc megszerzésére van lehetőség a régióban. A D licenc a gyermekfutballal foglalkozók számára fontos, amíg a B licenc az utánpótlás és a felnőtt amatőr trénereknek kötelező.

- Elképzelhető, hogy Dunaújváros is helyszíne lesz valamilyen szintű tanfolyamnak a közeljövőben?

- A napokban már egyeztettünk a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetséggel, amely mint társadalmi szervezet segíthet a lebonyolításban. Ez a helyszín biztosítását és a hallgatók toborzását, mozgósítását jelenti. Legalább huszonöt fő szükséges egy kurzushoz. A szakmai programot azonban a Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete szervezi, hiszen csak annak van nemzetközi akkreditációja.

Szakmai pályafutás:

1978-92: D. Kohász (up. és felnőttedző). 1992-93: Paks (felnőttedző). 1994-95: Stadler FC (szakmai igazgató). 1996: Gödöllő (felnőttedző). 1996-98: MTK (felnőtt-pályaedző). 1998-2001: Dunaferr SE (up. szakágvezető). 2001-2003: Fejér megyei instruktor (edzőképzés), MLSZ (1989-es korosztály edzője). 2003-2007: Dunaújváros FC (utánpótlás-igazgató, felnőtt-vezetőedző). 2007-2008: Rába ETO (Akadémia igazgató). 2011: MLSZ (Szakmai Igazgatóság, Fejér megyei igazgató).

- A

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!