A család, a közösség szeretete erőt adhat az SM-betegeknek

Vincz-Marton Nikolettának, a Magyar SM Társaság elnökének ehhez a család adja az igazi erőt.

– Az SM gyógyíthatatlan neurológiai betegség, amely általában a húszas, harmincas éveikben támadja meg a fiatalokat. Ezer arca van. A gyógyszerek segítenek kordában tartani a betegséget és elodázni az állapotromlást, de ma még nincs reális esély a teljes gyógyulásra – mondja Vincz–Marton Nikoletta, aki maga is SM-beteg, de példa-adó az optimizmusa, a kiegyensúlyozottsága.

– A betegséget véletlenül, 2000-ben diagnosztizálta nálam az orvos, akihez fejfájás miatt fordultam. Ennek semmi köze nem volt a kórhoz, ám ő a vizsgálatok alapján felismerte, mi a bajom. Akkor még nem okozott gondot a betegségem, inkább a tudat volt rossz, hogy nincs végleges megoldást hozó gyógymód. Az orvosom szerencsére nem ijesztegetett fölöslegesen azzal, mi jöhet később, nem mondta, hogy 20 év múlva kerekesszékbe is kerülhetek. Amikor 2006-ban az állapotom rosszabbodott, ő gyógyszerrel, a családom a hozzáállásával segített, hogy kijöjjek a gödörből...

Vincz-Marton Nikoletta, a Magyar SM Társaság elnöke (Fotó: Horváth Renáta)

Amikor kiderült Niki betegsége, már egy négyéves kislány boldog édesanyja volt.

Látásvesztés, izomgyengeség, koordinációs zavar, és még sorolhatnánk, miféle tünetei vannak ennek a kórnak, ezért hívják dalmata betegségnek is – meséli Niki. Ebből a külvilág nem sokat érzékel. Az egyik nap az SM-beteg jön-megy, a következőn pedig nem képes felkelni, ezért nehéz megértetni a kívülállóval, mekkora a gond.

– Teljes életet nem lehet élni, de törekedni lehet rá. Én mindig csak a mára gondolok, örülök, hogy ma sikerült segítség nélkül elkészülni, jó napom van. Akit megviselt a betegségem, az az édesanyám: meg kellett neki magyarázni, hogy nem szabad annyira aggódni, tilos engem sajnálni, szükség van a pozitív gondolkodásra, mert enélkül képtelenség élni. A kislányom már ebben a légkörben nőtt fel. Amikor hatévesen elsőbe ment, én eltörtem a lábam, az édesapjának beteg lett a szeme, a stressz pedig nálam kihozta az SM tüneteit. Ő, a kicsi elsős pedig nagyon magabiztosan azt mondta az osztálytársainak: „anya beteg, apa kórházban van, majd meggyógyul, én addig a nagymamánál lakom.” Most 18 éves, magától értetődő természetességgel megemeli a lábamat a fürdőszobában, aztán fut tovább. Nem vár köszönetet, nem sajnál, neki én így vagyok kerek egész. Ezzel a mentalitással segít igazán...