Vendégünk: Somogyi László református lelkész

Van azonban ezeknél egy sokkal fontosabb kérdés: Vajon hol töltöm el az örökkévalóságot?

Már rég elfelejtenek minket az újabb nemzedékek, amikor még mindig viseljük annak következményeit, amit a földi életünkben hittünk. Nem azokét, amit cselekedtünk, hanem amit hittünk! Mindent hitbeli döntés előz meg: azért cselekszem, hogy ezzel magamnak elismerést és javakat szerezzek, vagy azért, mert egy felülről kapott Ajándékot szeretnék meghálálni? Miben bízom, miért fogok örök életet kapni: a saját jóságomért, vagy valaki máséért?

A Szentírás világossá teszi: „Nincsen igaz ember egy sem, mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem." (Róma 3,10-12) Sem én, sem a kedves olvasó nem üti meg Isten igazságának mércéjét. Az emberiség történelmében egyedül a názáreti Jézus „ütötte meg a mércét"! „Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk." (1. Péter 2,22-24) Ezért egyedül azok töltik az örökkévalóságot Isten közelében, akik behívták Jézust az életükbe, mint Urukat és Megváltójukat!

Ő azért halt meg a kereszten, hogy valamennyi bűnünk büntetését elszenvedje. Egyetlen dolgunk maradt, hogy megvalljuk előtte, amit már megláttunk a gonoszságainkból: Hálából pedig cselekedjük a jót, amennyire tőlünk telik! Vajon készek vagyunk-e itt és most, szívből elmondani a következő imát: „Úr Jézus, szükségem van Rád! Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Kinyitom az életem ajtaját és elfogadlak Téged, mint Megváltómat és Uramat. Köszönöm, hogy drágán megfizettél bűneim bocsánatáért, és örök életet adsz nekem. Foglald el az életem trónját, és formálj olyanná, amilyen akarod, hogy legyek! Ámen."

Aki hittel mondta, annak az életébe belépett a Mindenható Isten! Gyermekévé fogadta, és Jézus Krisztus igaz voltát neki ajándékozta. Aki pedig Jézusért a bűnei alól felmentést kapott, annak helye van a mennyben! Nincs többé mitől félnie, hiszen Isten Atyjává lett, Krisztus pedig személyes Megváltójává. Ezentúl teljes meggyőződéssel vallhatja: „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?

Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított és úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell szolgáljon. Szentlelke által is engem az örök élet felől biztosít, és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek." (Heidelbergi Káté)