Ez a harc nem végső

2022.01.26. 17:00

Még a kínai mobilpiacon is az iPhone vezet

Az Apple okostelefonja hat év kihagyás után 2021 negyedik negyedik negyedévében ismét az eladási listák élére került Kínában.

A Counterpoint piackutató vállalat szerdai jelentése szerint ugyanakkor az éves eladási listát a vivo vezeti 22 százalékos piaci részesedéssel, a második helyen az OPPO áll 21 százalékkal, a harmadikon pedig az Apple 16 százalékkal.

Az Apple iPhone okostelefonja a tavalyi negyedik negyedévben megelőzte forgalomban a helyi piacvezető, a vivo modelljeit. Az iPhone a negyedik negyedévben az eddigi legmagasabb, 23 százalékos piaci részesedését érte el az okostelefon-értékesítésekben Kínában. Az Apple 2015 negyedik negyedévében állt legutóbb a kínai eladások élén az iPhone 6 modellel.

   

A okostelefonok kínai piaca a tavalyi negyedik negyedévben 2 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest és 9 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. A teljes 2021-es értékesítés 2 százalékkal maradt el a 2020-astól.

   

Az Apple a tavalyi negyedik negyedévben 32 százalékkal több iPhone készüléket értékesített Kínában, mint egy évvel korábban és 79 százalékkal többet, mint a tavalyi harmadik negyedévben. Piaci részesedése 2020 negyedik negyedévében 16 százalék volt.

   

Az Apple iPhone eladásai a 13-as modell bemutatását követően, a 39. héten indultak lendületes növekedésnek.

   

A kínai piacon 2020 negyedik negyedévében 18 százalékos részesedéssel rangelső vivo a 2021-es negyedik negyedévben 19 százalékos részesedéssel a második lett az Apple mögött. Negyedik negyedévi eladásai az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal csökkentek, a harmadik negyedévihez képest pedig 21 százalékkal estek vissza.

   

A harmadik helyen 17 százalékkal az OPPO állt a negyedik negyedévben. Ugyanekkora, 17 százalékos volt a részesedése 2020 negyedik negyedévében is, de akkor az még a második helyet biztosította számára az Apple előtt. Az OPPO a negyedik negyedévben az egy évvel korábbinál 6 százalékkal kevesebb, a harmadik negyedévinél pedig 18 százalékkal kevesebb készüléket értékesített.

    

A lista élén 2020-ban még a Huawei állt 31 százalékos piaci részesedéssel, ami 2021-ben 10 százalékra csökkent. A Huawei után 2020-ban a vivo, az OPPO és az Apple álltak 17, 16 és 11 százalékos piaci részesedéssel.

   

A Huawei 2021-ben 68 százalékkal kevesebb készüléket értékesített mint 2020-ban. Az Apple 47 százalékkal, az OPPO 26 százalékkal, a vivo pedig 21 százalékkal növelte éves eladásait Kínában.

Borítóképünk illusztrációk

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában