Hungarikum a falugondnok

Vértesacsa - Negyed évszázados a falugondnokság, amely hungarikumnak számít Európában. A szociális összefogás eme rendszerének megálmodójáról neveztek el most teret a településen.

S. Töttő Rita

Negyed évszázaddal ezelőtt  egy bizonyos Kemény Bertalan kertészmérnök  - akkor a Város- és Településfejlesztési Intézet munkatársaként -  azt a feladatot kapta, hogy térképezze fel azokat a Sió menti településeket, amelyek annyira elsorvadtak, hogy akár meg is lehetne őket szüntetni - mesélt a mérnök munkásságának kezdetéről  Vértesacsán, a Kemény Bertalannak szánt tér- és kopjafa avató ünnepségen Csörsz Klára, a  Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség ügyvezetője.

Berci bácsi azonban - így  nevezték  őt  a helyiek -, egész másra jutott: a helyiekkel való beszélgetésekből kikerekedett előtte  egy új ötlet, amelynek lényege, hogy a kis lélekszámú, elöregedő településeket nem megszüntetni kell, hanem életet lehelni beléjük. S mivel a mérnök már nyugdíj felé közeledett, ráadásul az illetékes minisztérium is törte a fejét, mit lehetne tenni ez ügyben, gondja nem lett belőle, inkább díjazták az elképzelését. Ami nem volt  más, mint egy rendszer kialakítása, amely segíti, felélénkíti az ilyen közösségeket. Ma már több mint ezer településen működik a falugondokság, amely Magyar Örökségdíjas, és az Európai Unió is elismerte, mint az egyik legjobb szociálpolitikai gyakorlatot. Nem mellesleg hungarikum, mert máshol Európában nincs is ilyen.

Fejér megyében azonban alig ismerik - tette hozzá Csörsz Klára -, kevés a 600 fő alatti település, ahol megvalósítható. Vértesacsán sincs, mégis itt épült a szövetség képző központja, amely vélhetően Kemény Bertalan személyes indíttatásának eredménye.

- A 2002-ben átadott Falugondnokok Házába az ország különböző régióiból érkeznek tanulni - mondta el kopjafaavató beszédében Kovács Zoltán, polgármester. - De nem csak a központ,  Berci bátyánk is otthonra lelt  nálunk, hiszen végső nyughelyéül is Vértesacsát  választotta - tette hozzá.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta: a szóbeszéddel ellentétben az itteni települések befogadóak, szívesen látják az olyan „pesti embereket”, mint amilyen Kemény Bertalan is volt. Akinek munkássága egyébként jelentősen túlmutat Vértesacsán, hiszen a falugondnoki szolgálat rengeteg olyan településnek segít, amely önmagától már  nem lenne képes ellátni magát.

 A Kemény Bertalan tér és kopjafa az acsai Falugondnokok Háza előtt kapott helyet a településen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!