2012.04.04. 13:34
Cerbona-ügy - Újabb felszámolás indul, a dolgozókra elbocsátás várhat
Székesfehérvár - A Cerbona Trade Kft. mellett a zrt. két másik leányvállalatát is felszámolják. A gabonaipari óriás vagyonelemeire külön jelentkezők lennének, de a felszámoló a hitelezők és a márkanév védelmének érdekében minél nagyobb részt egyben akar tartani.
A Cerbona Trade Kft. ellen a NAV kezdeményezésére február 3-án rendelte el a felszámolást a Székesfehérvári Törvényszék gazdasági kollégiuma. Ez volt az első a leányvállalatok sorában, hiszen az már a felszámolás kezdetekor látszott, hogy előbb-utóbb erre a sorsa fog jutni mindegyik - mondta el érdeklődésünkra Ádám Beáta felszámoló-biztos. Hamarosan a másik két leányvállalat, a Cerbona Karbantartó Kft. és Cerbona-Gabona Kft. felszámolása is elindul. A két társaságnak a NAV felé vannak tartozásai, de mindegyik készfizető kezes is volt az anyacég hiteleinél, június közepére várhatóan mindkét esetben megszületik a jogerős bírósági döntés - véli a felszámoló-biztos.
A Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. vagyonelemeit folyamatosan értékesítik. A felszámolónak a jogszabályok szigorúan előírják, hogy azokat a cégközlönyben nyilvánosan kell hirdetni, s a legmagasabb áron kell értékesíteni - kivéve, ha a hitelezők hozzájárulnak ennek ellenkezőjéhez, ahogy az a cég Fevitában lévő üzletrészével is történt. Ott a részvényeket pályázaton kívül, a hitelezői választmány hozzájárulásával értékesítették - tudta meg lapunk.
Eddig két forduló volt. Az első sikertelen lett, a második esetében sikerült értékesíteni az enyingi és a dombóvári telephelyet. A kápolnásnyéki telephelyre egy ajánlat érkezett, a szerződéskötés folyamatban van. Mára gyakorlatilag a székesfehérvári központi telep, a gárdonyi kemping, a sárbogárdi telephely és az ingóságnak tekinthető üzleti részesedések maradtak. A következő hirdetmények húsvét után jelennek meg - mondta Ádám Beáta, aki szerint a vagyonelemekre, leginkább az extrudálóra és a márkanévre, mindig van külön jelentkező, de a felszámolás, azaz a hitelezők érdekeit az szolgálja, ha azok egyben maradnak. (A Cerbona termékeket ma egy bérlő kft. névhasználati szerződéssel gyártja. Ez az általa foglalkoztatott embereknek és a márkanévnek is jót tesz, hiszen a piacon tartja ez utóbbit.)
A Cerbonánál jelenleg 96-an dolgoznak. A felszámoló nagy sikernek tartja, hogy a szekszárdi malmot jogutódlással szerezte meg új tulajdonosa, így az összes ott dolgozó kollégát át is vették, s hasonló eredményt szeretnének elérni a többi üzem esetében is. A cég hitelállománya ma megközelíti a 4,8 milliárd forintot, ennek egy része szállítói tartozás, de a legnagyobb hitelezők olyan pénzintézetek, amelyek jelzálogot alapítottak a vagyontárgyakon.
A befolyó pénzből a hitelezőket megfelelő sorrendben ki kell fizetni, elsőként a zálogjog birtokosok igényeit kell kielégíteni - hangsúlyozta a felszámoló, aki szerint, bár a dolgozók sorsát is megnyugtatóan kell rendezni, a folyamatok ma az elbocsátások irányába mutatnak.
Egy felszámolásnak nagyon sok szálat kell elvarrnia. Nem csak a vagyontárgyakat kell értékesíteni, s kintlévőségeket beszedni, majd a hitelezőket kifizetni, de a cég összes dolgát el kell rendezni, ki kell vezetni a gazdasági életből. Egy társaságot addig nem lehet megszüntetni, amíg peres eljárás alperese, s ilyesmi egy nagyobb cégnél törvényszerűen mindig akad. A bírói gyakorlatot ismerve lehet, hogy éppen ez a szűk keresztmetszet a hasonló ügyekben.