Adókivetés visszamenőleg

Iszkaszentgyörgy - Olvasónk nem érti, miért akar a helyi önkormányzat visszamenőleg öt évre adót fizettetni vele. Az erről szóló határozatot a napokban kapta meg.

Zsigó Ferenc

- Hét évvel ezelőtt, amikor ide költöztünk, a ház volt tulajdonosa mondta, hogy aki beszállt a csatornatársulásba, az mentesül a kommunális adó fizetése alól. A községházára is bejelentettük az adás-vételt, ott sem mondták, hogy valamikor majd adót kell fizetni, most meg itt van a visszamenőleges adófizetésről a határozat összesen 28 ezer forintról, plusz az ezévi nyolcezer - mondta el Nyakasné Tóth Szilvia.
A Bakonykúti mellett Iszkaszentgyörgyön is dolgozó körjegyző, Parajdi Cecília érdeklődésünkre elmondta, hogy sajnos nem egyedi esetről van szó.
- Tavaly hivatalvesztés, elbocsátás lett a következménye annak, hogy egy volt munkatársunk rengeteget hibázott, sok kárt okozott az önkormányzatnak, jelenleg bírósági eljárás folyik ellene. Elképzelhető, hogy az önök panaszosa is azért nem fizetett évről évre adót, mert a mi nyilvántartásunk, adminisztrációnk nem volt kellően alapos - fogalmazott a körjegyző.
Az adó kivetésétől, behajtásától azonban - mint megtudtuk - nem tud eltekinteni az önkormányzat, viszont éppen a körülmények miatt lehetőséget biztosítanak akár 24 havi részletfizetésre. Sőt - tette hozzá Parajdi Cecília -, ha a kérelmező körülményei olyanok, az illetékmentességet is biztosítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!