Mesefalut épített Hawaii-on a magyar család, menekülve a stresszes élettől

Furcsa lény az ember. Előbb különös kütyükre, majd az űrbe vágyik, kutatni az ismeretlent, sikereket elérni, karriert építeni, nyüzsögni. Aztán amikor mindezt eléri, egyszer csak visszavágyik a „fára”. Egyszerű, tiszta életről, családról, közösségi létről, nyugalomról ábrándozik. Valami ilyesmit élhetett át Gáspár András is.

Miskei Anita

A magyar fiatalember hosszú évek óta Amerikában él, sikereket ért el a filmszakmában, ez idáig Andy Vajna magyar filmproducer „jobb kezeként” tevékenykedett. Menedzselte a filmeket, melyhez jó informatikai tudással, művészi érzékenységgel állt. Aztán Hollywood luxusa sem tudta már tovább magával ragadni, a mérhetetlen mennyiségű munka és stressz végül arra késztette, hogy kiszálljon, s valami újba kezdjen.

- Egy nap a fiam arról kezdett beszélni, szeretne egészséges környezetet teremteni gyermekének. Szeretné a világot másként látni, életét boldogabban, s legfőképpen nyugodtabban élni - mesélte a Pázmándon élő „kétlaki” Gáspár Mátyás és felesége, Mária. - Fiam gondolatait végül tett követte, s felszámolva addigi életét Hawaii nagy szigetére utazott, hogy megteremtse családja számára az offgrid, azaz a hálózaton kívüli életet. Megkérdezte, csatlakoznánk-e hozzájuk. Éppen nyugdíj előtt álltunk, így engedtünk a csábításnak, és belekóstoltunk egy izgalmas, különleges, különc világba - mesélte Gáspár Mátyás, pázmándi házuk nappalijában ülve. - Még most is fázom! - vágott szavába Mária, a felesége, akitől megtudtuk, nemrégiben érkeztek haza Hawaii szigetéről, ahol felépült házuk, s ahol fiukat, menyüket és unokájukat hagyták éppen egy esőerdő közepén.

- Persze ne szaladjunk ennyire előre - mondta mosolyogva Mátyás, majd magyarázattal is szolgálva Hawaii kalandjukról mesélt. - Fiunk, Andris kérésére csatlakoztunk hozzájuk, s megnéztük, vajon milyen lehet ez az úgynevezett hálózaton kívüli élet. Hawaii nagy szigetén több telepet is találni, melyet 30-40 fős közösségek alkotnak. Némelyikük vallási közösség, másutt csak nők, vagy csak férfiak élnek együtt, de laknak ott artisták, és sok olyan „normális” csoportot is találni, melyek egyszerűen csak nyugodtabb, természetesebb életre vágytak. Fiam elhatározta, megteremti a valódi offgrid életet. Az offgrid élet akkor válik az ember számára igazán komoly kérdéssé, amikor saját magának kell megteremtenie a hálózaton kívüli élet feltételeit. Rajtunk múlott, tudunk-e házat építeni, főzni, mosni, vagy éppen telefont tölteni. A szigeten szembesültünk azzal, milyen a házépítés, elgondolkodtunk azon, vajon a kecskéink szeretik-e majd a páfrányt, ami a területünkön terem - mesélte Mátyás.

Megtudtuk, András fia előbb mások telepén ismerkedett az offgrid élettel. Dolgozott, házat épített, utat javított, gondozta az állatokat, olyanokat tett, amikhez filmes életében eddig semmi köze sem volt. Kereste a helyét, majd az útkeresés közben csatlakozott hozzá felesége és apró gyermeke, aztán szülei is. Két közösséget is megismertek néhány hónap alatt, s ez idő alatt formálódott bennük egy gondolat, egy álom. Apa és fia elhatározták, megteremtik a mesefalut. Azt a közösséget, mely a sajátjuk lehet. Gáspár Mária elmondta, a szigeten nincs bűnözés, a turisták a szállásért munkával, vagy némi pénzzel fizetnek, de igazi pénzforgalom sincs a közösségeken belül, ráadásul telepeiken saját törvényeik szerint élnek - fűzte hozzá.

- Amikor elhatároztuk, megépítjük a mesefalut, területet kerestünk neki. Végül egy 2,5 hektáros esőerdőt vettünk. Itt majd embernyi magasságig nőtt a páfrány, de sem állat, sem növény nem él olyan, mely bántana. Így beszereztünk néhány macsétát, s megtisztítottuk a területet. Felépült a fiam háza, bár ez idő alatt mi itthon voltunk, majd második, már hosszabb idejű látogatásunk alatt megépítettük saját házunkat is. Csak mi, magunk. Ott nincsenek szakemberek, a közösségek segítik egymást. Végül felépítettük házunkat, s lassan a közösségi épületek következnek - árulta el Gáspár Mátyás. Hozzáfűzte, „kétlakivá” váltak, idejük egy részét ott, másik felét pedig itthon töltik. Hawaii időjárása, a biogazdálkodás, a nyugalom nagyszerű, azonban a pázmándiak szeretetéről, a szomszédasszony főztjéről sem mondanának le. Új környezetük harmóniája, elbeszéléseik másokat is arra késztettek, hogy megismerjék a mesefalut. Hisz Hawaii-n is élnek magyarok, sőt, a székesfehérvári származású Györe Lászlóval is találkoztak. Összejártak a magyarokkal, akik talán a televíziózáson kívül bármit épp úgy elérnek és használnak, mint mi, csak épp maguk teremtették meg ennek lehetőségét. S most talán Pázmándon is lesz egy mesefalu, mert az ottaniak is vágynak a természet közelségére, a harmonikus közösségi életre.  

Gáspár Mátyás és felesége, Mária legközelebb jövő szeptemberben utazik Hawaii nagy szigetére néhány hónapra, addig itthon álmodják tovább a mesefalut.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!