A halálos vírus már nem mindig végzetes?

Fejér megye - Ma van az AIDS világnapja, amelynek jelmondata idén, hogy Ne forduljon elő több AIDS haláleset! Fejér megyében jelenleg 82 HIV pozitív személy él.

MTI

December 1. az AIDS Világnapja. Az immunhiányos tünetegyüttest egy immungyengeséget előidéző vírus, a HIV,  okozza, s a mai napig nem találták még meg az ellenszerét.  Magyarországon az első HIV pozitív, vírus hordozó személyt 1985-ben, AIDS beteget pedig  1986-ban észlelték.
 -Az évekig lappangó vírus sokáig nem okoz tüneteket,  az immunrendszer bizonyos sejtjeiben szaporodik, azokat pusztítva, fokozatosan gyengíti a védekezőképességet  magyarázta - Krisztián Erika, megyei járványügyi osztályvezető főorvos, aki elárulta azt is: 2010-ben a világon a becslések szerint a 34 millió HIV pozitív ember élt. Az elmúlt évben 2,7 millióan fertőződtek meg a vírussal és 1,8 millió ember halt AIDS-ben.  Magyarországon az elmúlt évben 182 HIV pozitív esetet, 28 AIDS beteget regisztráltak, és 10 beteg halt meg AIDS következtében.
-  Magyarország nem tartozik az erősen fertőzött területek közé. Ez idáig az összesített adatok alapján, 1985. óta, hazánkban 2075 HIV pozitív, 648 AIDS beteg és 324 AIDS okozta halálozás fordult elő. Fejér megyében az összesített adatok alapján 82 HIV pozitív személy él - sorolta a szakember.  Az idei esztendőben az AIDS világnap középpontjában a Ne forduljon elő több AIDS haláleset jelmondat áll.

Növekvő AIDS-gondok Európában

Miközben világszerte csökkenőben van az új AIDS-fertőzések száma, Kelet-Európában gyors ütemű emelkedés tapasztalható - derül ki a december 1-jei AIDS-világnap alkalmából Genfben közzétett friss statisztikai adatokból. Mindeközben egérkísérletekben hatékonynak bizonyult a HIV-vírus ellen védő új módszer, a kezelt állatok 100 százaléka védetté vált.Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint tavaly 1,5 millió HIV-pozitív (azaz vírushordozó) személyt tartottak nyilván Kelet-Európában és Közép-Ázsiában. Ez a szám több, mint háromszorosa a 2001-ben kimutatott adatnak. Ugyanakkor a világ többi régiójában 15 százalékkal 2,7 millióra csökkent a frissen fertőzöttek száma ugyanezen az időszakon belül. Gottfried Hirnschal, a WHO illetékes igazgatója szerint "valós esély nyílt arra, hogy megfékezzük ezt a járványt".
   
A betegség mindazonáltal ma is komoly veszélyt jelent, mint azt Kelet-Európa mutatja. Az orosz AIDS-központ attól tart, hogy a hatalmas országban a HIV-fertőzöttek száma a jelenleg becsült egymillióról öt éven belül akár hárommillióra emelkedhet. Ebben szerepük van az elégtelen anyagi forrásoknak is. Az idei évre ígért 600 millió rubelből (14,3 millió euró) eddig mindössze százmilliót költött az illetékes tárca prevenciós programokra - panaszkodott a központot vezető Vagyim Pokrovszkij az Interfax hírügynökségnek. Különösen veszélyeztetettnek számítanak a 25-35 év közöttiek. E korosztályon belül minden 50. férfi magában hordozza a halálos vírust.


Reménykeltő a HIV-vírus ellen védő új módszer

Egérkísérletekben hatékonynak bizonyult a HIV-vírus ellen védő új módszer, a kezelt állatok 100 százaléka védetté vált - közölték amerikai kutatók a Nature tudományos magazinban.
Közel harminc év alatt, amióta azonosították a vírust, a kutatóknak nem sikerült hatékony vakcinát kidolgozni ellene, ezért a Kaliforniai Műszaki Egyetem (CIT) munkatársai új megközelítést alkalmaztak.
Szokványos védőoltásaink úgy működnek, hogy megtanítják a szervezet immunrendszerét az adott kórokozó felismerésére, és a megfelelő antitestek előállítására, amelyet specifikusan a behatoló vírus ellen gyártanak. A HIV-vírus esetében azonban eddig nem sikerült hatékony antitestes választ kiváltani ilyen vakcinával.
Az új megközelítésben nem a szervezet immunrendszerét akarják megtanítani a hatékony antitestek előállítására, hanem egy befecskendezett gén segítségével gyártatják le azokat. A David Baltimore vezette kutatócsoport egy ártalmatlan vírust használt fel az antitestet kódoló gén szállítására.
A kísérleti állatok lábizmaiba fecskendezték be a vakcinát, majd nyomon követték az egerekben termelődött antitestek mennyiségét. Egy éven át magas maradt az egerekben az antitestek szintje, ami a kisméretű rágcsáló számára gyakorlatilag élethosszig tartó védelmet jelent. Még akkor sem csökkent bizonyos vérsejtek száma a vakcinált egereknél , amikor nagy dózisú HIV-vírussal fertőzték meg őket, holott a vírus támadásának ez a szokásos következménye.
Baltimore elmondta, hogy kutatócsoportjával humán kipróbálást is terveznek néhány éven belül, ehhez azonban még engedélyekre és támogatókra van szükség. Mostani tanulmányukat - melynek eredményét szabadalmaztatni is szeretnék - a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!