Keresik a kiutat a szegénységből

Székesfehérvár - Pénteken nyílt nappal zárult a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok programsorozata. Az érdeklődők betekinthettek a gyermekotthonok életébe.

Miskei Anita

Székesfehérváron, Dégen, Előszálláson, Lepsényben, Martonvásáron, Mezőfalván és Sárbogárdon is fogadták a gyermekotthonokban, lakóotthonokban az érdeklődőket pénteken a nyílt nap keretében. Az érdeklődők megismerkedhettek a szakszolgáltatás sokrétű feladataival, s találkozhattak az otthonok fiatal lakóival is.
A napokban a programsorozat részeként a gyermekvédelem iránt érdeklődő szakemberek, támogatók és nevelőszülők már bepillanthattak abba a munkába, amely az intézményekben folyik, s a gyermekek egy részével is találkozhattak, akik műsorral köszönték meg az eddigi támogatást.  Gulyásné Kovács Erzsébet, a KIM főosztályvezetője pedig arról tartott előadást, miért olyan fontos a társadalmi felzárkózás és a romaintegráció programja.
- A társadalmi felzárkózásról, nem pedig felzárkóztatásról kell beszélni. Ugyanis hiszem,  hogy ha a jelenleg inaktív állományban lévő emberek nem szeretnének maguk is változtatni sorsukon, akkor mi sem tudunk. Minél hosszabbra nyúlik azonban a felzárkózás, annál több gyermek sérül. Hiszen ha az egyes emberek, családok között tovább nőnek a jövedelemkülönbségek, növekszik a konfliktus is. Riasztó adat, hogy a szegénységben élő gyermekek aránya ma Magyarországon 21 százalék. Ami ennél is megdöbbentőbb, hogy a szegény gyermekek 60 százaléka inaktív, alacsony munkaintenzitású  családban él. Olyan háztartásban, ahol a család tagjai munkanélküliek, úgy 255 ezer gyermek él. Ezzel a második legrosszabb helyen vagyunk az unióban - mondta a szakember. Hozzátette, a gyermekek így hátrányos helyzetükből nemigen tudnak kitörni, ráadásul példa sincs előttük.       

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!