Anyai kételyek és remények

Székesfehérvár - Három napon át az édesanyáké a főszerep. Pénteken kezdődött ugyanis a Babahordozó Hét, a programoknak a Szent István Művelődési Ház ad otthont. Hegedűs Ágota a Stott Pilatesről tartott izgalmas előadást, de az édesanyák a magzat-anya kapcsolatáról is hallhattak Nagy-Kalmár Szilvia pszichológustól.

Miskei Anita

Vajon miért olyan fontos a hordozókendő? Biztonságos? Valóban szorosabb kapcsolatot nyújthat az édesanyának és babájának is? Biztonságot, megnyugvást adhat a kicsinek?  A többi között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak az édesanyák. A Stott Pilatesről kevesen tudják, valójában mit is jelent. Hegedűs Ágota a Pilatesről tartott előadásában elmondta, segít karcsúságunk megőrzésében és izomzatunk feszessé tételében, törzsizomzatunk stabilizálásában. A kismamák szülés után gyakorta küzdenek azzal, hogy korábbi alakjukat visszanyerjék. Ebben adott iránymutatást az előadó, aki a módszer lényegéről szólva elmondta, hogy olyan egyenletes, fokozatosan felépített és egyénre szabott gyakorlatokból áll, amelyek elősegítik az izomzat harmonikus egységként történő működését. Egyúttal magába foglal egy olyan speciális légzéstechnikát, melynek segítségével nemcsak a szervezet oxigénellátása növelhető, hanem a fizikai teljesítmény is jelentősen fokozható. A fiatal anyukák azt is megtudhatták, hogy bárki elkezdheti, mert mindenki számára egyéni gyakorlatsort alakítanak ki a szakemberek.

Persze nem csak a mozgásról tartottak előadást, a kismamák arról is beszélgettek, miként kell kezelni a félelmeket, s elfogadni önmagukat. A gyermekek és édesanyák különleges kapcsolata már a magzati időszakban kialakul - vélték a szakemberek, akik minden érdeklődőt arra ösztönöztek, hogy a mai programokra is látogassanak el. A kismama és a babás jóga mellett a kötődésekről, s a testközelség fontosságáról is szó lesz. De tanácsadást is tartanak még a mai napon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!