Olcsóbb lesz néhány fontos gyógyszer, több száz forintot spórolhatunk

FMH - A gyógyszergyártói árlicit szabályainak változása a betegeket is jelentősen érinti: számos gyógyszer ára októbertől csökken. A patikák aggódnak.

S. Töttő Rita

Számos gyógyszer, például néhány  koleszterincsökkentő, vérnyomáscsökkentő, szívritmusszabályozó és egyéb kardiológiai, mozgásszervi, neurológiai, pszichiátriai és gyomorsavcsökkentő gyógyszer ára lesz kevesebb, nem ritkán több száz, de akár ezer forinttal is októbertől. Az ok a gyógyszerpiaci verseny élesedése, ami rákényszerítette a szereplőket az árcsökkentésre. A patikáknak azonban  a  változások miatt jelentős veszteséget kell elkönyvelniük, az  októbertől olcsóbb gyógyszereket ugyanis már szeptemberben be kell szerezniük, de még a korábbi árakon.

Októbertől sok beteg kevesebbet fizet majd a krónikus bajaira szedett gyógyszereiért, mint korábban. Annak köszönhetően, hogy módosították a gyógyszergyártókra vonatkozó árlicit szabályait. 
- Korábban a gyógyszergyártó cégek beadták  az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz árajánlataikat, amelyeket a többi szereplő is láthatott. Mostantól vaklicitet alkalmaznak, így a piaci szereplők nem láthatják a másik által ajánlott összeget. Így mindig az győz, aki a legjobb, legalacsonyabb árajánlatot teszi - magyarázta Schneider Attila, az Országzászló Patika vezetője, aki szerint azonban ennek veszélyei is lehetnek, mert nem biztos, hogy olyan cég adja be a legolcsóbb árajánlatot, amelynek megfelelő kapacitása van arra, hogy ellássa az egész országot. A változás első körben a generikus gyógyszereket érinti, később a több hatóanyagú, kombinált szerek is sorra kerülhetnek. 
-  A generikus gyógyszerek azok a szerek, amelyeknek a hatóanyagát már nem védi szabadalmi jog, így bármely gyártó szabadon vásárolhatja, előállíthatja, dobozolhatja - mondja a patikavezető. Egy-egy jó gyógyszer kifejlesztése ugyanis rengeteg pénzbe kerül, s ezért aki ezt megteszi, szeretné a befektetett pénzt visszakapni, és haszonra is szert tenni. Ezért az eredeti szerek általában drágák. A kifejlesztő jogszabályban meghatározott ideig birtokosa az általa kifejlesztett molekulának, ám amint a szabadalmi védettség lejár, más gyógyszergyártók is kihozhatják ugyanezt a hatóanyagot más néven. Ilyenkor nem egy, hanem nem ritkán öt-tíz azonos hatóanyagú, de más nevű gyógyszer kerül forgalomba, ami árversenyt alakít ki a piacon. Mivel ezeknek a generikus gyártóknak nincs a kifejlesztéssel költségük, csak a kész hatóanyagot veszik meg, ezért olcsóbban is tudják adni.
 Októbertől tehát több gyomorsavcsökkentő, koleszterincsökkentő, vérnyomáscsökkentő, szívritmusszabályozó, valamint kardiológiai, mozgásszervi, neurológiai, pszichiátriai betegségre felírt  gyógyszer ára lesz kevesebb, olykor több száz, de akár ezer forinttal is.
 A receptre kapható gyógyszerek esetében is áll az árverseny, ezért érdemes az orvossal, gyógyszerésszel konzultálni, s kideríteni, hogy az adott hatóanyagból melyik szer kapható olcsóbban, mert jelentős összeget megspórolhatunk.


- A betegek jelentős része még ma is ragaszkodik ahhoz a készítményhez, amit az orvos felírt, még akkor is, ha teljesen pontosan ugyanazzal a hatóanyaggal rendelkező, de jóval olcsóbb változatot is tudnánk neki adni. Más viszont nagyon örül az ilyen lehetőségnek -  mutat rá a nehezen változó fogyasztói szokásokra a patikavezető. Aki egyébként számol azzal, hogy a változások miatt jelentős veszteséget kell most elkönyvelnie. Az októbertől olcsóbb gyógyszereket ugyanis már szeptemberben be kell szerezniük, ám még a korábbi árakon.
- Néhány gyógyszergyár persze igyekszik segíteni, s például már szeptember 26-ától az új áron szállítanak, s van olyan is, amelyik most nagyobb kedvezményt ad, nehogy kifogyjon a gyógyszere a patikából. Ennek ellenére hó végén valószínűleg kénytelenek leszünk csökkenteni a készleteket, ahogy minden más patika is, mert ha nem figyelünk oda, akár több százezer forintot veszíthetünk - mutat rá a szakember a lehetséges nehézségekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!