Lezuhant egy kisgép Szár és Újbarok között - elhunyt a pilóta (frissítve)

FMH - Elhunyt annak a kisrepülőnek a pilótája, amely vasárnap délután zuhant le Szár és Újbarok között. A két utas súlyosan sérült.

Fejér Megyei Hírlap

09.05. 14.45

18.00

A 48 éves bicskei pilóta a kórházba szállítást követően vesztette életét.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet részéről úgy nyilatkoztak, hogy a magyar gép iskolakörre indult a bicskei repülőtérről, a negyedik forduló után azonban néhány tíz méteres magasságban "megbillegtek a szárnyai", és zuhanni kezdett, majd becsapódott.

16.00

Amint azt a helyszínen lévő kollégánk, Kovalcsik Katalin megtudta: egy sérültet a budapesti Honvéd Kórházba, egy másikat  Tatabányára szállították, a pilóta pedig a fehérvári kórházba került.
Az időszakosan működő reptéren egyébként a Bicskei Repülő Klub tagjai szoktak időnként gyakorolni.
A lezuhant kisgépről annyit tudni, hogy három személyes volt, a baleset előtt Szár és Bodmér felé ment, majd visszafordult, és nem tudni, mi okból, a kukoricásban landolt. Először a futómű csapódhatott a földbe, majd az "megugrasztotta" a gépet, ami szinte letarolta a kukoricást.
Az eset körülményeit a légügyi hatóság a rendőrség baleseti helyszínelőivel együtt vizsgálja.
A gép állítólag brit gyártmányú volt.

A Bulldog alapvetően a svéd és az angol légierőben rendszeresített egymotoros kiképző repülőgép. Nagyon jól vezethető. Azoknak ajánlják, akik a levegőben nem csak egyenesen akarnak repülni, mivel a gép +6 és -3 G közötti tartományban műrepülhető is. Magyarországra közel harminc darab került, melyeket 2004-ben a svéd légierő vont ki a forgalomból. Fenntartási költségei kicsit magasabbak, mint a Cessnáké, de a tulajdonost kárpótolhatja a műrepülés élvezete. A gép négyszemélyes, de a hazánkba bekerült gépek csak három személy szállítására alkalmasak (1 pilóta + 2 utas). Egy ilyen repülőt 14 és 18 millió forint közötti összegért tudunk megvásárolni.

15.00

R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjének elsődleges információi szerint egy svéd, Bulldog típusú gépet ért baleset, azt egyelőre nem tudni, hogy fel-vagy leszállás közben. A kisrepülőn hárman tartózkodtak.

A szóvivő később a rendőrség honlapján közölte: eddig tisztázatlan okból csapódott a földbe a gép egy időszakosan működő reptér mellett.
A balesetben a pilóta és egyik utasa súlyosan, másik utasa életveszélyesen sérült.

A sérültek ellátása, elszállítása, valamint a helyszíni szemle folyamatban van, mentőhelikopter is részt vett a mentésben.

A baleset körülményeinek feltárására és a felelősség megállapítására szakértők bevonásával vizsgálatot indított a rendőrség.

Korábban Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese azt mondta az MTI-nek, hogy két mentőautó és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre a sérültek ellátásához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!