Mindennapi kenyér, amely megadatik

A zámolyi Zoli pékség az idén 15 esztendős - fogott a családi vállalkozás történetébe Simon Zoltán,  a fiatalabb.-  Édesapám ötlete volt, de a kezdet   korábbra nyúlik vissza. Nyolcadikos lehettem, amikor többször jártam bent a Papával a fehérvári kenyérgyárban.   Mondhatom, hogy belekerültem a tradícióba,  édesanyám ágán is két pék van a családban, egyikük Alsószentivánon,  a másikuk  Vértesacsán dogozott.  Édesanyám is pék szakmunkás, de már mással foglalkozik.

A papa,  Simon Zoltán  kölyökkorában  ismerkedett a kenyérdagasztással. Volt valamikor a faluban egy magyar kemencés, fával fűtött pékség, 12 esztendősen jutott be először.
- A két    kemencés pékség eredetileg a Fóner Feri bácsié volt, az államosítás után kapta meg Südi Pista bácsi, aki  szigorú ellenrőzés mellett sütötte a kenyeret a falunak, de ott sült a háziasszonyok kenyere is, amit otthon bedagasztottak. Azok nagy,  ötkilós kenyerek voltak.  A Pista bácsi bátor volt, mindennel megbízott, már 12 évesen rávetettem a nagy kenyereket  a kemencére. A szakmaszeretet, az elkötelezettség ott kezdődött, amikor éreznem  kellett a felelősséget.  Pista bácsi este nyolckor  nem jött el megnézni, hogyan  gyújtom  be a kemencét, megbízott bennem, reggelre reggelre megfelelő hőmérsékletű volt a kemence. Magam készítettem a  kovászt, és ő biztos volt benne, ha hajnali égykor megérkezik, akkor van kovász és  van forró kemence. Ez esti program volt, utána bezártam a pékséget,  hazamentem. Központi helyen  volt, ott meghányták,  vetették a falu dolgait az asszonyok, amíg két óra alatt kisült a veknijük.
Akkoriban  Südi Pista  bácsi kézzel bedagaszott napi 6-800 kiló kenyeret. Eltelt több év, mire kapott egy forgókaros dagasztógépet, mindenkit hívott, megmutatta a technikát.
 - A kemencét a fán kívül szénnel is fűzötték - folytatta a visszaemlékezést idősebb Simon Zoltán, aki a jelzőt nem szereti.   - A vaskosárban izott a szén. Nagyon sok környékbeli ember megtanulta, hogyan kell kikapni a tüzes vaskosarat a kemencéből. Pista bácsi  kiszólt annak, aki éppen az utcán ment, segítsen. A két nagy vaskampóval megfogták  a tüzes kosarat, és zutty, kidobták az udvarra.
Ma már se fatüzelésű kemence, se vaskosár,  se  vaskampó nincs, de kovász még igen a Zoli pékségben, ami az idén elnyerte a falu legszebb munkahelye címet.
- Élmény hallgatni édespamat -  a fiatal Zoltán ismeri a történeteket, mégis élvezettel figyelte apja szavait.  - Szóval az úgy kezdődött,  mármint a mi pékségünk, hogy lakodalomban voltunk a rokon péknél, a pékség mellett állt a sátor. Nézegettük,  mondtam  édesapámnak, ilyet mi is tudunk csinálni. Lassan ment, zöldmezős beruházásként láttunk neki, megvettük az önkormányzattól a területet. Anyagi tőkém nem volt, a Papa segítsége indította meg  a folyamatokat.

Emelkedtek az épületek, használt, energiazabáló gépeket szereztek be, arra futotta. Mindent visszaforgattak, a családi vállakozás szép lassan összeszedte magát, akkor kezdték lecserélni a régi masinákat, de  a használtat megtartották biztonsági tartaléknak az új mellé.   Az újak nem energiafalók, a kemencéjüket már nem csak gázzal, hanem szilárd tüzelőanyaggal   fával, szénnel  is tudják fűteni. A gyártók is visszatérnek a bevált, régi fűtési technológiákhoz.
- Régen a magyar kemencében fűtöttünk, kotortuk ki belőle  a parazsat, a hamut, utána vetettük be a kenyeret  - a fiatalabb Zolátn pék mestersge mellé műszaki szakemberként is megállja helyét  a vállalkozásban.   Ausztria felől jött a fejlődés, kivitték a tűzteret, a búbos kemence mellett csináltak egy kis kemencét, tűzteret, megdöntött,  vastag falu csöveket  állítottak be, az egyik végét fűtötték, a másik vége leadta hőt.  Elkülönült a fűtés, lehetett folyamatosan vetni a kenyeret.
   Amikor  Simonék beépítették a kemencét, ügyletek arra, hogy rengeteg betont keverjenek, követ tettek bele, hogy meglegyen az ugynevezett grundja a kemencének. A samott, az üvegbetét, a kődarabok föltüzesednek, tartják azt a bizonyos grundot, az érett hő  éri, süti  a kenyéret.
- Nálunk a kenyérkészítés tejesen  ugyanaz, mint volt sok száz éve az országban, nincs változás benne.  Kovászolunk, nem használunk adalékanyagot,  hagyjuk érvényesülni  a liszt jellemzőit a kenyérben. Tiszták és nagyon jók a  magyar lisztek, csak  nagyon kevés bennük a tejsav baktérium, így nekünk  kell     a kovásznál a tejsavas erjedést elérni, amit régen a direkt őrlésű lisztekkel elértek. Egyre hosszabb a kovász érési ideje, ki kell várni, hogy megfelelő mennyiségű sav  termelődjön benne. Régen elég volt a nyolc  órás érlelés, ma kell a tizenkét- tizenhat  órás. A sütéshez kenyérlisztet használunk, de van, aki esküszik a teljes kiőrlésű kenyérre,   ami a reformétkezés hozománya. 
Az üzem   manufakturális rendszerében naponta 3-400 kiló kenyér sül, zsemléből, kifliből 3-4 ezret készítenek,  családias a pékség. 
-   Picik vagyunk,  de a kapacitásunk elég arra, hogy a vevőinket kiszolgáljuk itthon,   Gánton, Csákberényben, Csákváron, Bodajkon, Magyaralmáson és  Székesfehérvár egy részén. 
A zámolyi búzakenyérhez  mindenki ragaszkodik, de sütnek házi jellegűt, magvasat,  teljes kiőrlésűeket, új termék  a hagymás kenyerük. Készül zsemle, kifli, bagett. A mesterségnek  nem biztos, hogy lesz folytatója a családban, de a három lány közül a hatéves  középső jó érzékkel nyúl a tésztához, szép kalácsot fon.

Cipók és adományok

A Nemzet kenyere ötlete Korinek László  professzortól származik, az összefogás a megvalósítás érdekében példaértékű.

Az adományok szállítását  saját költségén vállalta egy társaság, a határon túli területekről is összegyűjtötték a búzát.  A mohácsi és a szigetvári malomba szállították, ahol megőrölték a kenyér alapanyagát. A pécsváradi Aranycipó Kft.  az ünnepségre  megsüti a 3-5 kilogrammos kenyeret, valamint  a négyezer cipót, amelyeket adományért lehet megvásárolni. í

A Nemzet Kenyere Ünnepéhez Székesfehérvár és Fejér megye közösen csatlakozott.  Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András és a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Vargha Tamás szerint államalapító Szent István királyunk szellemiségéhez méltó ez a nemes kezdeményezés, ezért a közös csatlakozás mellett döntöttek. A Fejér Megyei Agrárkamara koordinálásával el is juttattak 10 zsák megyében termett búzát Mohácsra. Így a fehérváriak és Fejér megyeiek is részesei lettek a hagyományteremtő nemzeti akciónak. 

A bevételt a Nekem nincs ebédem  pécsi Jótékony Nőegylet  javára adják át. A  pécsi ünnepségen egyébként jelképesen  egy szekérnyi búzát adnak át   a dévai Szent Ferenc Alapítvány képviselőjének, jelképezve a nagymennyiségű adományt, amelyet
eljuttatnak hozzájuk.