Pók Ágnes fonálmalma

Fonálmalmát éjszaka is hajtja, ha sűrűsödnek a meghívások, pályázatok. Sinka István egyik versének  segítségével elképzelem: Kívül a hold  ezüst,  s belőle  az ősi nyüst  ezernyi bolyha száll. És hallani vélem a szomszéd sóhaját: Milyen szerencse, hogy nem tubás, vagy bőgős lakik a szomszédban, hanem egy takács! Ez  a takács odaadó és nagylelkű nő, lelkét is odateszi a fonalak közé, és beleszövi álmait, vágyait a gyapjúba, a madarakba, a rózsákba, a rozmaringosba meg a festékesbe. Vásznain sok ősi jel ritmusosan ismétlődve vonul.
 

Gulyás Antalnét  Ithaka úrnője is megirigyelhetné. Pénelopé, Odüsszeusz felesége  szőtte soha el nem készülő vásznát, apósa halotti leplét, ám amit nappal szőtt,  éjjel elfejtette.  Ez persze csel volt, eme ürüggyel tartotta távol kérőit, akik Odüsszeusz távollétében ostromolták.  Ágnes csak akkor szokta lebontani szőttesét, ha elrontotta, de ez ma  már nagyon ritkán fordul elő. Neki és férjének sok szerelme volt és van. Szerelmetes szenvedélyeikben sem csapodárak, kitartó hűséggel művelik a szövést, a tárogatózást,  a hagyományőrzést és -tanítást. Nekik való ismeretekért, titkokért elmennének a világ végére is.  Ágnes mint a hajdani vándorlegények, felkeresett sok hazai, erdélyi műhelyt, múzeumot. A leghitelesebb, autentikus tolmácsoktól tanult. Legutóbb Balatonalmádiban, Fodorné László Márta tanfolyamán leste el a  deszkázás fortélyait, amivel gazdagíthatja szövéstudományát,  szín- és formakincsét.
Az aranydiplomás pedagógus, a szövő népi iparművész, a népi kismerterség és takács oktató 1973-tól tanított Fehérváron.  Tizenöt évig volt  az Ybl általános iskola, majd szakiskola  igazgatója. Az 1980-as években ismerkedett meg a szövéssel. Minden tanfolyamot elvégzett, minden jó mestertől tanult.  Első lépéseit Fáncsik Ilonka egyengette.  Később maga is oktató lett.  Érdeklődők és pedagógusok tucatjait készítette fel az iskolai szakkörök, játszóházak, kézműves-foglalkozások vezetésére.  Ezenközben országos kiállításokon, pályázatokon, nemzetközi konferenciákon    díjazták remekeit.  Legutóbb a Néprajzi Múzeumban, az Élő népművészet seregszemléjén csodálhatták meg táblás-koszorús szövésű abroszát. A Népi iparművész címet 1999-ben kapta meg.

 Férjével együtt otthonra leltek az MMK Mesterségek Házában és a népművészek újabb, szomszédos   hajlékában. Mindig vannak kisebb-nagyobb álmaik, s mivel nem engedik elillani azokat, s nem restek értük fáradozni,  mindegyik vágyból valóság lett. Legutóbb az idei nyáron útjára bocsátott vászonszakkör-vágy öltött testet,  és a gyerekeknek meg a  21. századi vászoncselédeknek szervezett táborok,  tanfolyamok.
Ágnes asszony Pók-tábornak nevezi ezeket a formációkat, nem csak azért, mert leánykori vezetékneve Pók. Más oka is van ennek.  A pókhoz  a mitológiában az alkotó tevékenység, a kézműves- és iparoskészségek, a tudás, a munkaszeretet kapcsolódik. A szövés mesterségében jártas pók tanítja meg az embereket az első mesterségre, amely  lehet világokat teremtő tudás is.  Brahma például önmagából pókként szőtte meg a világ törvényszerűségeinek hálóját.  A pókháló sok kultúrában életet mentő fonal, amely összekapcsolja az eget és a földet.  Az indiánok pókhálót tettek  a csecsemő bölcsője fölé, hogy megóvják a gyereket a bajtól.  Pók Ágnesnek is van  család és unokavédő hálója, amellyel észrevétlenül  beterítette  férjét, fiát, menyét,  a fiú-leány ikerpárt és a kisebbik, még óvodás  unokát.