BL-visszavágó: 3-2-re győzött a Videoton, de nem jutott tovább

Székesfehérvár - Az utóbbi évek legnagyobb létszámú közönsége volt kíváncsi a Sóstói Stadionban a Videoton FC és a Sturm Graz Bajnokok Ligája selejtezőjének a visszavágójára. Az első félidőben gólzáporos meccset láthattunk, de a 3-2-es eredmény nem változott, a Sturm Graz jutott tovább. A Vidinek a tanulópénzt a Bajnokok Ligája premierjén meg kellett fizetnie...

Matók János

 "Elégedett vagyok a csapattal, büszke vagyok minden egyes játékosomra - mondta a találkozót követő sajtótájékoztatón Sousa. - Azt kaptam, amit vártam, az együtt töltött öt hét alatt sokat fejlődött az együttes. A labdarúgás sajnos ilyen, nem mindig a jobb csapat jut tovább, s úgy érzem, ebben a párharcban mi voltunk a jobbak."
A szakember hozzátette, ezzel együtt gratulál a Sturmnak, s azt kívánja, hogy jusson minél tovább a nemzetközi kupaporondon.
"Úgy érzem, a pályán sikerült kiharcolnunk ellenfelünk tiszteletét - folytatta az értékelést Sousa. - Számomra a legfontosabb cél egy olyan csapat kialakítása, amely csak a győzelemben tud gondolkodni. Ma egy ilyen Videotont láthattak a szurkolók a pályán."

Videoton FC - Sturm Graz (3-2)

Sóstói Stadion, 10 ezer néző. Vezette: Aleksandar Stavrev (Kirovski, Krstevski - macedónok).
Videoton FC: Tujvel - Brachi, Lipták, Horváth, Hector - Nagy, Sándor, Mitrovics, Elek, Gosztonyi - Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa.
Sturm Graz: Gratzei - Standfest, Feldhofer, Burgstaller, Pürcher - Hölzl, Weber, Koch, Muratovics, Wolf - Szabics. Vezetőedző: Franco Foda.
Csere: Elek helyett Polonkai (65. perc), Sándor helyett Nikolics (75. perc), Gosztonyi helyett Walter Lee (79. perc), illetve Pürcher helyett Popkhadze (a szünetben), Szabics helyett Kienast (a szünetben), Wolf helyett Ehrenreich (83. perc).
Sárga lap: Alves, Lipták, illetve Wolf, Pürcher, Gratzei, Standfest.
Szögletarány: (6:1)

2. félidő

A szünet után is a Vidi kezdett aktívabban, de támadásai meddőnek bizonyultak, miközben újra Stavrev Vidit sújtó ítéletei borzolták a kedélyeket. Az első félidőhöz képest, kissé erőlködve, de nagy akarattal játszottak a hazaiak, ebben leginkább Sándor járt az élen. A 70. percben pont az ő lábában volt a 4. hazai gól, de közelről mellétrafált. Közben Sousa dühöngött a kispad előtt, mert a kissé fáradtnak tűnő csapata nem úgy játszott, ahogy azt ő látni kívánta. A 76. percben a frissen beállt Nikolics az első labdaérintéséből alig bombázott a kapu mellé, nagy helyzet volt, majd Walter Lee célzott rosszul. A 3 perces hosszabbítás is lement, s bár győzött, de az első BL-szereplése ezzel be is fejeződött a magyar bajnoknak. Szomorú, de a tanulópénzt meg kellett fizetni, így marad az NB I, vasárnap a Paks elleni rangadó.

1. félidő

A piros-kékek kezdték a visszavágót, de előtte még Bicskei Bertalan emlékére tartottak egy perces gyászszünetet. Azonnal elkezdett rohamozni a hazai csapat beszorította kapuja elé a Sturmot. Azonnal feltűnt Paulo Sousa taktikai húzása: Gosztonyi a bal-, amíg Nagy Dani a jobb oldali támadó szerepét töltötte be, ezzel is sok futásra késztetve a náluk lassúbb osztrák védőket. Az első pontos lövés, Alvesé nagy tapsot kapott, de Gratzei fogta a labdát, amíg a túloldalon Wolf messze a kapu mellé durrantott, majd Goztonyi fejelt a kapu fölé. A 14. percben Alves egy szép csel után már lövésre készült, de Standfest az utosó pillanatban elpöckölte előle a labdát. Nem árt Szabicsra vigyázni! - szisszentünk fel ezt követően, de szerencsére a támadó kihagyta a lehetőséget. Változatos, jó iramú volt a találkozó, amelyen addig a Vidi játszott fölényben. Eltelt a lélektanilag fontos első negyedóra, de a megnyugtató találatra még nem született meg, így Nagy lövésénél sem. Azért látta a veszélyt Franco Foda, a Sturm vezetőedzője, hiszen a 23. percben két játékosát máris elküldte melegíteni.

 A 25. percben kitört a népharag: Mitrovics jobb oldali szöglete után a labda az egyik elcsúszó kezén csattant. ám Stavrev nem adta meg a jogos büntetőt! A 27. percben már nem volt pardon: Gosztonyi remekül ugratta ki középen Eleket, aki 10 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 1-0. A középkezdés után szinte azonnal egyenlített, de -a lelátóról legalábbis úgy tűnt - óriási lesről a Sturm, Krstevski asszisztens fel is emelte, lengette  a zászlaját, majd hirtelen leengedte, Hölzl pedig a léc alá lőtt. Percekig állt a játék, Alves reklamálásért sárga lapot kapott, Stavrev végül pedig megadta a gólt, 1-1. Ám csak a 33. percig kellett várni az újabb hazai találatra, amikor is Horváth passzával Sándor kiugrott és kilőtte a bal sarkot, 2-1. Ám a 39. percben ismét egyenlített a Sturm: egy jobb oldali szöglet után Feldhofer fejesét Tujvel maga elé paskolta, s Feldhofer másodszorra már nem hibázott, 2-2. Óriási kapus hiba volt. Már a lefújásra vártunk a hosszabbításban, amikor Brachi szabadrúgása után a berobbanó Lipták közelről a hálóba lőtte a labdát, 3-2, s ezzel vége is lett az első félidőnek.

20.30. A mérkőzést a Videoton kezdte.

19.45

Az első nézők a kapunyitást követően, 19 óra után pár perccel érkeztek a létesítménybe, s tűrték az égi áldást, hiszen az UEFA előírásai miatt nem vihettek be magukkal esernyőt. Elsőként a Vidi kapusai futottak ki a pályára melegíteni, Bekő Balázs és Disztl Péter dolgoztatta meg a kezdőnek jelölt Tujvelt és Bozsovicsot. Ekkor a nézők legnagyobb örömére már egy csepp eső sem esett, a felhők is felszakadoztak az égen. Pontban 19.45-kor a Vidi mezőnyjátékosai, majd a Sturm csapata is megjelent a gyepen, az osztrákokat némi füttyszó fogadta hazai részről. Lassan, de biztosan érkeztek a nézők, de sokan az utolsó pillanatra hagyták a belépést, volt is tumultus a beléptetőkapuknál. Aztán amikor a két csapat bevonult a pályára, a J-szektorban II. Rákóczi Ferenc óriásira képmása jelent meg, mint koreográfia, alatta a felirat: "Ellenállunk a labancnak!" virított, miközben több ezer piros és kék zászlót lengettek a hazai szurkolók.

A  stadionban 18.40-től rázendített az eső, így a gyepet megszemlélni kivonuló osztrák játékosok pillanatok múlva "bemenekültek" az öltözőbe. Nem úgy a macedón játékvezetők, akik esernyőkkel a kezükben akkurátusan szemrevételezték a pályát, s annak tartozékait.

Az edzők a kezdés előtt kihirdették kezdőcsapataikat.

Videoton FC: Tujvel - Brachi, Lipták, Horváth, Hector - Nagy, Mitrovics, Sándor, Elek, Gosztonyi - Alves

Sturm Graz: Gratzei - Pürcher, Feldhofer, Weber, Hölzl, Muratovic, Szabics, Burgstaller, Standfest, Koch, Wolf

A szerdai Videoton-Sturm Graz mérkőzés előtt már a belvárosban felforrósodott a hangulat, a Videoton szurkolói a Fő utcán 18 óra után gyülekeztek, majd a rendőri sorfalat áttörve a Liszt utca fele kezdtek el vonulni a Piac tér fele.

A rendőrség a Megyeház utca felé akarták terelni a felfokozott hangulatban levő, petárdákat dobáló szurkolókat, de ők a rendőri sorfalon áttörve más irányt választottak. Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint a rendőrök nem tudták feltartóztatni őket.

A terelésekről, forgalomkorlátozásokról itt olvashatnak!

A párharc első mérkőzését 2-0-ra nyerte a Sturm - részletek itt!

OLDALTÖRÉS: A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának szerdai visszavágói

A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának szerdai visszavágói

Borac Banja Luka (bosnyák)-Maccabi Haifa (izraeli) 3-2 (2-1)
    Továbbjutott: a Maccabi Haifa 7-4-es összesítéssel
Breidablik (izlandi)-Rosenborg (norvég) 2-0 (1-0)
    Tj.: a Rosenborg 5-2-es összesítéssel

 Korábban:
APOEL (ciprusi)-Skenderbeu (albán) 4-0 (0-0)
    Tj.: az APOEL kettős győzelemmel, 6-0-ás összesítéssel
Dacia Chisinau (moldovai)-Zestafoni (grúz) 2-0 (1-0)
    Tj.: a Zestafoni 3-2-es összesítéssel
VIDEOTON-Sturm Graz (osztrák) 3-2 (3-2)
    Tj.: a Sturm Graz 4-3-as összesítéssel

    Kedden játszották:
Viktoria Plzen (cseh)-Pjunik (örmény) 5-1 (3-0)
    Tj.: a Plzen kettős győzelemmel, 9-1-es összesítéssel
Wisla Kraków (lengyel)-Skonto Riga (lett) 2-0 (0-0)
    Tj.: a Kraków kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel
Skendija (macedón)-Partizan Beograd (szerb) 0-1 (0-0)
    Tj.: a Partizan kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel
Liteksz Lovecs (bolgár)-Mogren (montenegrói) 3-0
    Tj.: a Liteksz Lovecs kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel
Flora (észt)-Shamrock Rovers (ír) 0-0
    Tj.: a Shamrock, 1-0-s összesítéssel
Dudelange (luxemburgi)-Maribor (szlovén) 1-3
    Tj.: a Maribor kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel
Tobol (kazah)-Slovan Bratislava (szlovák) 1-1
    Tj.: a Slovan Bratislava, 3-1-es összesítéssel
Neftcsi (azeri)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-0
    Tj.: a Dinamo Zagreb, 3-0-s összesítéssel
Ekranas (litván)-Valletta (máltai) 1-0
    Tj.: az Ekranas kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel
HJK Helsinki (finn)-Bangor City (walesi) 10-0
    Tj.: a HJK Helsinki kettős győzelemmel, 13-0-s összesítéssel
BATE Boriszov (fehérorosz)-Linfield (északír) 2-0
    Tj.: a BATE Boriszov, 3-1-es összesítéssel
Torshavn (feröer-szigetek)-Malmö (svéd) 1-1
    Tj.: a Malmö, 3-1-es összesítéssel

 A Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének párosítása:

    Bajnokok ága:
Sturm Graz (osztrák)-Zestafoni (grúz)
Liteksz Lovecs (bolgár)-Wisla Krakow (lengyel)
Maccabi Haifa (izraeli)-Maribor (szlovén)
HJK Helsinki (finn)-Dinamo Zagreb (horvát)
APOEL (ciprusi)-Slovan Bratislava (szlovák)
FC Köbenhavn (dán)-Shamrock Rovers (ír)
Genk (belga)-Partizan Beograd (szerb)
Rosenborg (norvég)-Viktoria Plzen (cseh)
Ekranas (litván)-BATE Boriszov (fehérorosz)
Rangers (skót)-Malmö (svéd)
    Nem bajnokok ága:
Standard Liege (belga)-FC Zürich (svájci)
FC Twente (holland)-Vaslui (román)
Benfica (portugál)-Trabzonspor (török)
Dinamo Kijev (ukrán)-Rubin Kazany (orosz)
Odense (dán)-Panathinaikosz (görög)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!