Alig két hét múlva Fezen! Dedikál az Ignite és a DragonForce is

Székesfehérvár - A tinikorba lépett tizenötödik Fezen-fesztiválon a metálé lesz a főszerep: a külföldi fellépők zöme e műfajba sorolható. A program végleges, s hamarosan elkezdődik a színpadépítés. A fesztivál idején forgalomkorlátozásra kell számítani.

Lovász Lilla

Aláírásvadászok figyelem! A Fezen külföldi nagyágyúi közül kettő már biztos, hogy dedikál majd a fesztiválon. Egyik az Ignite együttes: az 1993-ban alakult hardcore-punk rockbandát a hazai közönség főként magyar származású frontembere, Téglás Zoltán miatt zárta szívébe. A zenekar nem először jár Fehérváron, játszottak a 10. Fezen-fesztiválon és a Fezen Klubban is, most augusztus 5-én, pénteken lépnek fel. A másik együttes, amelynek tagjaitól  bezsebelhető aláírás, a DragonForce, az úgynevezett extrém power metál zenét játszó banda, amely a szombati műsort gazdagítja, tudtuk meg Fejér Tamástól, a Fezen sajtókapcsolatokért felelős munkatársától.


-  Az igazi nagy durranás a Dream Theater. Rögtön a nyitó napon, augusztus 4-én, csütörtökön lépnek fel a nagyszínpadon. Velük jelenleg is zajlik az egyeztetés autogramosztás-ügyben. A külföldiek közül itt lesz még a Rhapsody of Fire, a szimfonikus power metál képviselője, és Richie Kotzen, a  remek gitárjátékos is - tette hozzá.




 A rendezők felhívják a figyelmet arra: a fesztivál három napja során a városban közlekedők a MÁV Előre pálya és a vasútállomás környékén számítsanak forgalomkorlátozásokra. A Mártírok útjának két szélső sávját teljes hosszában lezárják, mégpedig parkolási célból. Ugyanitt, az egykori Bahnhof, most már Fezen Klub bejáratához vezető gyalogos-felüljárónál lévő buszmegálló a jelenlegi helyétől nagyjából harminc méterrel távolabb, a Seregélyesi út felé kerül. Helyén a fesztivál kasszái kapnak helyet, s itt lesz az egyik bejárat. Az Új Váralja soron, a MÁV Előre pálya teljes hosszában negyedpályás útzár lesz, hogy a gyalogosok kényelmesen elférjenek. Az itteni kapuknál azonban autósokat csak behajtási engedéllyel, vagy a fizetőparkoló igénybe vétele esetén engednek majd be.

A fesztivál honlapja ide kattintva érhető el!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!