Temetőből lopott virágát árulták - állítja egy nő

Székesfehérvár - Egy "árusnál" látta viszont olvasónk az általa gondozott sírról lopott virágot. Ám ez nem elég bizonyíték. Ráadásul térkamera sem pásztázhatja a temetőket.

Házi Péter

 

- Naponta  járok a Csutora temetőbe, és az elmúlt időszakban  több viráglopást tapasztaltam. Ismerőseimmel szoktunk erről beszélgetni, nekik is hasonló a tapasztalatuk. Legutóbb azonban olyan lopás történt, amit nem tudok szó nélkül hagyni - kereste meg lapunkat Majoros Jánosné, aki elmondta, az egyik nap, amikor a Fórum ABC mellett haladt el a temetőbe menet, egy hajléktalannak tűnő illető pont olyan színű, nagyságú virágot árult, mint amilyen az őáltala gondozott síron virágzik. Majorosnét meglepte a hasonlóság, ám amikor megérkezett a temetőbe, a döbbenet lett úrrá rajta: a sír betonvázájából gyökerestől kiszedte valaki a virágot. Hazafelé rendőrt hívott a virágárushoz, aki  - mint kiderült - tényleg hajléktalan, s a rendőrök kérdésére azt mondta,  vásárolta a virágot. Panaszosunk erősködött, hogy a virág valószínűleg  passzol a betonvázába, ám ez állítólag nem bizonyíték a lopásra.
- A temetőt szépen karbantartják, de ez a lopás nagyon elszomorít. Jó lenne, ha valamit tenne az önkormányzat az ilyen esetek ellen - tette hozzá szomorúan olvasónk.
Az ügyben megkerestük a rendőrséget, ahol R. Szabó Ágnes sajtóreferens kérdésünkre elmondta, tapasztalatuk szerint az elmúlt időszakban csökkent a viráglopások száma. Bizonyítékot igazából csak az jelent, ha valakit tetten érnek a lopás közben, később  nagyon nehéz bizonyítani azt, hogy az adott virág honnan származik.
- Székesfehérváron tizenegy temetőt tartunk fenn, saját temetőellenőri csoportunk ellenőrzi a temetőkben tevékenységet végzőket, mint a sírkészítőket, virágárusokat, és természetesen figyelünk a lopásokra is. A munkaidő lejártát követően pedig egészen  a temetők nyitva tartásáig a rendészeti csoport végzi az ellenőrzést. Sajnos  egyszerre nem lehetünk ott mindenütt - mondta az üggyel kapcsolatban Rönkös József, a városgondnokság temetőüzemeltetési vezetője, aki ugyancsak arról számolt be, hogy nem nőtt a viráglopások száma.
A városgondnokság  egyébként megpróbált térfigyelő kamerarendszert felszerelni a temetőkbe, ám az  ombudsman ezt nem engedélyezte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!