Megmaradhat a Nemes Nagy Ágnes Kollégium?

Székesfehérvár - Rendkívüli közgyűlésre ült össze csütörtökön a város képviselő-testülete, amely a József Attila Kollégiummal összevonni tervezett Nemes Nagy Ágnes Kollégium ügyét is megvitatta.

Házi Péter

 

- Több egyeztetés zajlott az elmúlt hetekben, amelyeken a szakértői, közalkalmazotti vélemények valamint a diákok álláspontja is elhangzott, jelenleg még egyeztetünk arról, van-e bármilyen lehetőség arra, hogy a Nemes Nagy Ágnes Kollégium épületében továbbra is leánykollégium működhessen, legalábbis részben - nyilatkozta lapunk kérdésére a közgyűlést követően Cser-Palkovics András polgármester, aki megköszönte a diákoknak a kulturált tüntetést és véleménynyilvánítást. Hozzátette, az önkormányzat álláspontja az, hogy  a városi fenntartású intézményekbe járó gyermekek után az állami normatívát - ami nem fedezi a kollégium fenntartási költségeit - továbbra is kiegészítené, ez évi 160-180 ezer forintos  pluszteher gyermekenként. A  nem önkormányzati fenntartású intézményeket viszont arra kérik, ezt a fajta kiegészítő támogatást vállalják át.
- Ha ezt elfogadják, akkor továbbra is fenntartható a kollégium, persze a kihasználtsági probléma így is megmarad, a fennmaradó férőhelyeket egyéb közcélok megvalósítására használnánk. Így elképzelhető, hogy az eredetileg tervezett döntést 2012 szeptemberével hozzuk meg, ezáltal egy évünk rendelkezésre állna ahhoz, hogy a várható új közoktatási törvény ismeretében el tudjuk dönteni, hosszú távon is biztosítható-e a négy városi kollégium fenntartása - fogalmazott a polgármester, aki hozzátette, a magán oktatási intézmények fenntartóival egy korrekt hangulatú találkozón vannak túl, hétfőn újra lelülnek és várhatóan kedden kerül a testület elé a döntés.
- Többen mondták, miért nem tiltakozunk hangosabban, vehemensebben, de  ez nem lett volna méltó a kollégium szellemiségéhez: végig kulturált módon próbáltunk  kiállni a megmaradásért, úgy érezzük, igaz ügyért tettük, amit tettünk, s nagyon örülünk annak, ha ez a halk kiállás meghozza az eredményét. Várjuk a számunkra pozitív döntést - reagált a hírekre Szilágyi Lászlóné, a kollégium igazgatója.

A csütörtöki rendkívüli közgyűlésen egyébként döntöttek a Gáz utcai sportcsarnok felújításáról, ahol VIP-páholyt alakítanak ki, lebontják a clasp-rendszerű bejárati részt, helyette korszerű épületrészt, konditermet, tárgyalókat és öltözőket is építenek majd.
Döntött a testület arról, hogy közbeszerzést ír ki menetrend-tervező szoftverre, a helyi buszközlekedés átalakításához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!