2011.05.05. 04:24
Balhé az iskolában: szerelemféltés miatt vertek meg egy fiút
Sárosd - Iskolatársai vertek meg egy nyolcadikos fiút. A rendőrség szerint szerelemféltés áll a konfliktus hátterében. Az eset óta 4-6 pedagógus felügyel a diákokra a szünetekben.
A fiatalok között már a hét végén konfliktus alakult ki, végül hétfőn az egyik szünetben hárman támadtak egy fiúra. A rendőrség szerint szerelemféltés okozta a vitát. Egy 8. osztályos fiú barátnője tetszik egy hatodikos, ám 14 éves tanulónak is. Így az alsóbb évfolyamos fiú két barátjával együtt (egyikük hetedikes, de már 16 éves) bántotta iskolatársát emiatt - mondta Bárkányiné Vohl Mária, a Farkas Gyula Tagiskola vezetője. Elmondta, a verekedést az ügyeletes pedagógusok és a portás is próbálta megfékezni, de a nagydarab, 16 éves fiatallal szemben ez nem sikerült. Végül sikerült lecsillapítani a fiatalokat, a nyolcadikos fiú sérüléseit az osztályfőnöke látta el.
- Felvettük a jegyzőkönyvet, és a rendőrséget is értesítettük. Az egyik fiú idén harmadik alkalommal bántotta társait. Most folyó két rendőrségi ügye miatt magántanulóként folytatja tanulmányait - mondta a vezető. Hangsúlyozta, hiába fordítanak nagy figyelmet a diákokra, az iskolai agresszió jelen van. Különösen hétfőnként nehéz a dolgunk. A gyerekek olyankor nehezebben kezelhetők, néhányan éhesen érkeznek az iskolába, veszekedést láttak otthon - mondta.
Sajtos József, a Seregélyesi Közoktatási Központ vezetője hozzátette, gyakran csapódnak le a társadalmi feszültségek az iskolában, miközben a pedagógusoktól elvettek minden fegyelmező eszközt. - Seregélyesen a nyolcadikosoknak agresszió elleni tréninget tartottunk a múlt héten, Sárosdon pedig drog- és bűnmegelőzési előadások lesznek hamarosan.