Vészhelyzet Szentivánon! - Inkább tíz gyakorlat, mint egy valós bevetés

Alsószentiván - Zuhogó esővel és viharos széllel egyik éjjel ítéletidő tört a településre: a katasztrófavédelmi törzs másnap reggel megkezdte a vészhelyzet elhárítását.

V. Varga József

Nagy Lajos polgármester, helyi polgári védelmi parancsnok katonás szűkszavúsággal közölte: önmentő képességfejlesztő gyakorlatról van csupán szó. A 61-es főút mentén balesetveszélyes fát kellett kivágni, a Rákóczi utca végén mintegy 300 méteres szakaszon kotorták, tisztították a belvízelvezető árkot, a Béke utcában megroggyant, romos épületet bontottak, a diákok a központban szemetet gyűjtöttek.

Gördülékenyen ment a kármentesítés a szükséges gépekkel, eszközökkel: a szakemberek és a helybéli önkéntesek is kitettek magukért. Mind a negyvenen!

Deák Dezső nyugalmazott pv-ezredes, a Fejér Megyei Polgári Védelmi Egyesület elnöke elmondta: az országos szövetség jóvoltából - 300 ezer forintos forrásból - mintegy 4 millió forint értékű munkát tudtak elvégezni a faluban. Amire egyébként is szükség volt, de az anyagi fedezet eddig hiányzott rá. A gondosan tervezett megyei polgári védelmi felkészítő- és gyakorlatsorozatot Mezőfalván indították, majd Lovasberény, Alsószentiván és Iszkaszentgyörgy következett, kedden pedig Zámoly jön a sorban, azután Pusztavám és végül Baracs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!