Trágyalé árasztja el az utcákat, pincéket! Tavasszal csak büdös van, ősszel vörös por száll

Polgárdi - Tizennegyedik éve nem tudnak pontot tenni az Arany János utcaiak a nyaraikat, őszeiket megkeserítő problémára: házaik mögött működik a téesz tehenészeti telepe.

Kocsis Noémi

Itt tényleg aktuális feltenni a kérdést: mi volt előbb, a telep vagy a lakóingatlanok - csakhogy a válasz nem is olyan könnyű. A valamikori külterületre ugyanis nem kellett volna építési engedélyeket kiadni - vélik a panaszosok -, ha már akkoriban tudott volt, hogy a termelőszövetkezet hamarosan ide koncentrálja a szarvasmarhatelepet.


Devecz Gyula 1997-ben másodfokon is megnyerte azt a pert, amelyet az Egyetértés Mgtsz miatt indított. Már három évvel korábban vizsgálatokat kért azonban amiatt, hogy a tehenészeti telepen nem megfelelő a trágyakezelés (esetleges az elszállítás), és a terményőrlésből keletkező por miatt - a kukoricatorzsa-darálék embert-házat belep őszönként az utcában -egészségügyi problémák jelentkeztek nála, meg szomszédjainál is. Igazságügyi szakértői nyilatkozatot őriz, hogy kerti növényeiket az ősszel belepő anyag - amely a telepen folyó kukoricatorzsa őrlésből került a levegőbe - gombásodást indít be. Egy idő után már  nem is termesztett konyhakerti növényeket.
- A másik problémánk a por mellett az, hogy az el nem szállított trágya az esővel keveredve lefolyik az utcánkba - fűzi tovább a szót Deveczék negyedik szomszédja, Kánya Józsefné.  A szárító és az őrlés szezonális, de a trágyaszagot egész évben érezni, a hatalmas döglégyrajokról nem is beszélve. Itt hiába vannak kertes házak, mert a kertben sem teregetni, se grillezni, se kertészkedni, se pihenni nem lehet, és ez már 14 éve tart így.
Csatlakozik hozzájuk a szintén itt élő Szabadi-házaspár is. Mint mondják, sok a megoldandó gond, de a panaszos közösség (tavaly télen mintegy harmincfős tiltakozó aláírási ívet adtak be a polgármesteri hivatalba) nem is a tehenek eltávolítását kéri, csak a megfelelő körülmények betartatását. Esőben a trágyalével keveredett víz nem csak az utcát - amely a telepnél alacsonyabban fekszik -, de az itteniek kertjeit, garázsait, pincéit is rendre elárasztja. A korábbi városvezetés nemigen ment szembe a téesz-szel, a megszüntetés viszont nem járható út, nem lehet veszélybe sodorni munkahelyeket - kommentálta a helyzetet a polgármester. Nyikos László elmondta, a telepnek 2012 végéig érvényes környezetvédelmi hatósági engedélye van, de már tárgyaltak a vezetőjével, ki lehetne-e innen szervezni az állattartást, s kihelyezni külterületre. A csapadékvíz elvezetését a közeljövőben egy kikerülő árokrendszerrel oldanák meg, ezen kívül a telepet a főúttól valamelyest szeparáló fasort ültetnének.
Ezekben a megoldásokban nem nagyon hiszünk, mondják a panaszosok. Bejelentésükre a környezetvédelmi hatóság kiszállt ugyan, de a decemberi szemle eredményéről még nem jött értesítés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!