Kutyagumiért küldték a patikába, fiolát is vitt hozzá! Áprilisi bolondságok

Máig sem tisztázott, miért éppen e naphoz kapcsolódnak a beugrató szokások. Az egyik elképzelés szerint a kelták ilyenkor vidám napot ültek. Egy másik elmélet IX. Károly francia király 1564-es rendeletére alapoz. Ő volt az, aki a Gergely-naptár alapján  április 1-ről  január 1-re tette át az évkezdetet, ám a változást  sokan nem akarták elfogadni, s e csökönyös népséget csúfolták bolondoknak.   Az újévi ajándékosztás átkerült januárra, az év eleji tréfálkozás maradt a  megszokott helyén.
- Valószínű, hogy hozzánk a németektől került  ez az ünnep, a nép körében a városi lakosság hatására terjedt el a 20. század első harmadában. Eredetileg a falvakban  nem jó kezdőnapnak tartották nagyobb munkák megkezdéséhez. Úgy tudjuk, Júdás is ezen a napon született, mások szerint ekkor akasztották fel, ezért  furcsának  tartották az ekkor születetteket - mondja Lukács László néprajzkutató. A paraszti világban a múlt században még gyakorolták az április-járást. A Móri-árok községeiben azzal küldték el egymást a szomszédba, hogy hívatják. Ott persze nem tudtak erről semmit, így jól kigúnyolták az április bolondját.

- Leginkább gyerekek és tudatlan emberek estek a tréfák áldozatául - folytatta Lukács László.  - A fiatalokat elküldték vesszőért a boltba, majd azzal jól elnáspángolták őket. Kárpótlásul persze pénzt, almát és diót kaptak. Elterjedt csíny volt, hogy valakit elszalajtottak  a patikába canis mergáért (kutyagumiért). A hitelesség kedvéért még pénzt vagy fiolát is nyomtak a kezébe. A latinul tudó patikusok persze jót nevettek a rászedett vásárlón.
A magyar társadalomban azonban ez az éppen meghonosodott ünnep nem igazán tudott széles körben elterjedni. Már a második világháború után kezdett kikopni a hagyományok sorából is.
- Ez annak tudható be, hogy 1945 és 1990 között április 4-én tartották  a felszabadulás napját. Ennek közelsége miatt nem kapott figyelmet a sajtóban, nem szervezték meg, hiszen csak a kommunista ünneppel foglalkoztak.
Szászi József, a Kodolányi János Középiskola  pedagógusa azonban az  előző rendszerhez kapcsolja a bolondok napját,  az ő diákkorát még jobban meghatározták a csínyek.
- Gimnáziumi éveim alatt  a Kommunista Ifjúsági Szövetség  számos programot szervezett az állami ünnep közeledtével. A bolondozás ezért egyfajta civil megmozdulás volt diákcsínyek elkövetésével. A lányok és a fiúk például kicserélték az ünneplőjüket, és így vonultunk be április elsején.  Tanárként pedig volt munkahelyemen, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban látogattam meg egy kolléganőmet ezen a napon. Felvetettem,  megtartom helyette az órát, bementem az ötödikesekhez, hogy én vagyok az új tanár. Ők persze meglepődtek, de elfogadták. Húsz perc elteltével lépett be a kolléganőm azzal, hogy át lettetek verve gyerekek! Ebből persze nagy nevetés lett...

Lovranits József, a Lánczos Kornél Gimnázium igazgatóját többször is megtréfálták a kis csibészek.
-  Egyszer egyik óra alatt sétálgatok  a padsorok között a teremben, és hallom   ám, hogy a hátam mögött valaki kitép egy lapot a tankönyvéből. Villámgyorsan hátrafordulok, de sehol egy megrongált könyv, sehol egy kitépett lap. Mondom tovább a tananyagot, egyszer csak megint lapszakítás  zaját hallom. Megint hátrafordulok, ismét sehol egyetlen kitépett papírlap. És ez így ismétlődött újra meg újra, mígnem rájöttem, hogy mi is történik valójában. Az egyik gyerek megfogta egy lap szélét, akár egy kés pengéjét a mutató- és hüvelykujja közé szorítva. Majd mindkét kezét széthúzta a papír élén, közben ráfújt. Kifejezetten tankönyvlap-tépkedés hangja hallatszott. Jól megtréfáltak, azt hitték, mérges leszek, de én velük együtt nevettem - elevenítette fel az igazgató a nevezetes esetet.

- Én magam viszont soha nem követtem el tanárok ellen áprilisi tréfát, de többször is szemtanúja voltam  osztálytársaim rosszalkodásának.  Általános iskolában a kopasz igazgatónk irodájának az ablaka az osztálytermünk alatt helyezkedett el. Egy diák számára elég viccesnek tűnik a kopasz fej. Volt akkoriban egy nagyon  rossz gyerek az osztályunkban, aki egyszer, amikor az igazgató kihajolt az ablakon, egy zacskó vizet kezdett csurgatni a fejére, és végül a zacskó is ráesett az igazgató úr kobakjára. Azonban ezt nem tekintették diákcsínynek, ugyanis az elkövetőt kirúgták  az iskolából.
Poklosi Péter idén ment nyugdíjba, tehát nem kevés napot töltött a tábla előtt. Mégis bajban volt, amikor az ellene elkövetett diákcsínyekről kérdeztük. 
- Nem tudom az okát, de engem nem nagyon pécéztek ki a fiatalok, pedig én voltam az egész  tanári karban az utolsó, akitől félniük kellett volna. Bár emlékszem, egyszer megfordították az összes padot és háttal ült nekem az egész osztály. Az én diákkoromban? Az még egy egészen más világ volt. Olyan fegyelmet tartottak  az iskolában, hogy eszünkbe se jutott ilyesmi. Az igazgató például  naponta vizitet tartott, és akinek hosszabb volt a haja a kelleténél, azt már küldte is a fodrászhoz. 

Persze április elsején nem csak a fiatalok fejében mozdul meg a kisördög, az újságíró  kollégák is szeretnek marháskodni.   Egy-egy  komolytalan hírlapíró április elsején például közölte, hogy egy halfajta képes törni a jeget az Antarktiszon,  egy másik pihent agyú beszámolt a fütyülő sárgarépáról, egy harmadik a gravitáció átmeneti csökkenéséről.