Természetfilm és album készült a Sóstóról

Székesfehérvár - Pénteken bemutatták A Székesfehérvári Sóstó Természetvédelmi Terület albumot, s a témában készült természetfilmet.

S. Töttő Rita

A megyeszékhely egyik legszebb és legváltozatosabb védett területét, a Sóstót ismerteti az az album és természetfilm, melynek bemutatóját pénteken tartották a Hiemer-ház házasságkötő termében. A szerzőhármas: Banizs Károly, J. Mező Éva és Takács András Attila sokéves munkájának  gyümölcse a két kiadvány.
A Sóstó természetvédelmi terület különlegessége az, hogy egy nagyváros ölelésében helyezkedik el. Ám épp ezért olyan veszélyeztetett is, ezért mondta azt J. Mező Éva szerző, s A város ölelésében című természetfilm készítője  az  előadás résztvevőinek: - Környezetünk állandóan változik, és már ma sem tudnánk ugyanúgy bemutatni a területet, mint amikor a felvételek készültek.
Banizs Károly szintén ezért tartotta fontosnak a terület dokumentálását, ahol egyébként számos különleges élőlény tölti mindennapjait, a mocsári teknőstől kezdve a nőszőfűn keresztül a gyurgyalagig. Az eseményen részt vett a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója, Füri András is, aki szerint jó lenne, ha az ország összes hasonlóan különleges értékéről készülhetne olyan alkotás, mint a székesfehérváriról...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!