Kitiltanák a szórólapozókat, adománygyűjtőket a belvárosból

Székesfehérvár - Új közterülethasználati rendeletet fogadhat el csütörtökön a városi közgyűlés. A belvárosból kitiltanák a szórólapozókat, a kérdőíves kérdezőket és az adománygyűjtőket is.

Házi Péter

A belvárosi adománygyűjtők, üzleti célú kérdőívezők nem egy esetben már-már zaklató fellépése valószínűleg a legtöbb sétálót zavarja a székesfehérvári belvárosban, nem véletlen, hogy az önkormányzat az eddiginél jóval szigorúbban kíván fellépni ezekkel az emberekkel szemben. Ennek érdekében (is) teljesen új közterület használati rendeletet fogadhat el csütörtökön a városi közgyűlés.


A kérdőívezés, adománygyűjtés mögött sokszor konkrét értékesítési szándék bújik meg,  ezért a javaslat szerint a belvárosban kizárólag rendezvények esetén tennék lehetővé ezeket a tevékenységeket.  Az utcán kiosztott szórólapok szinte kivétel nélkül  eldobott szemétként a földön kötnek ki, ezért a szórólapozást szintén kitiltanák.
A javaslat értelmében a belvárosi, utcára kitelepült vendéglátóhelyek legkésőbb este tízig lehetnek nyitva minden olyan napon, amelyet iskolai tanítási nap követ, ám pénteken és szombaton (azaz amikor másnap nincs tanítás) éjfélig is üzemelhet az egység. A kerthelyiségekben zenés-táncos mulatság ugyancsak este tízig tartható.
A belvároson kívüli területek esetében is számos újdonságot tartalmaz a tervezet: Ha elfogadják, csak az üzletekkel kevésbé ellátott kertvárosi övezetekben lehet majd autóról, pontosabban mozgóboltból árusítani.
Korábban több esetben problémát jelentett az őstermelők számára árusítási hely kijelölése, így a rendelet most pontosan leírja azokat a pontokat, ahol az őstermelők (a városi piacon kívül) díjmentesen kínálhatják terményeiket. Ezek általában már bejáratott területek a város különböző pontjain, például parkolókban, boltok környékén, most helyrajzi számmal kerülnek be a rendeletbe, így pontosan körülhatárolhatóak lesznek. Az eredeti verzió szerint egy négyzetméternyi helyet használhatnának ingyen, a gazdasági bizottság  viszont másfél négyzetméterre javasolja megnövelni ezt a területet, mert kisebb helyen képtelenség elférni.
Több utcában komoly forgalmi akadályt  jelentenek a szabálytalanul parkoló autók. A kórház melletti Madách utcában például rendszeresen elakadnak a buszok, de volt, hogy a tűzoltók nem tudtak behajtani a Távírda utcába a tiltott helyen parkolók miatt. A tervezet szerint mostantól a városgondnokság elszállíttathatja az ilyen problémás helyen álló kocsikat. Az elvontatott autók egy zárt telephelyre kerülnek, az elszállításróla rendőrség is értesítést kap.
De ha már az autóknál tartunk: nem adható engedély az  üzemképtelen járművek harminc napnál tovább történő közterületi tárolásához, sőt, a belvárosban egyetlen napig sem lehet otthagyni a műkösdésképtelen autót. A rendelettervezet kitér arra is, hogy cirkuszi sátrat sem lehet közterületen felállítani. (Ez alól a Vásártér jelenti a kivételt, itt lehet csak cirkuszi rendezvényeket tartani.) Lényeges változás lenne, hogy nem engednének a közutak fölé transzparenseket elhelyezni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!