Egyedi engedélyt kaphat a Rádió lakótelep egyik épülete a hőszigeteléshez

Székesfehérvár - Úgy tűnik, belátható időn belül megkezdődhet a Rádió lakótelep 21-22-es épületének felújítása. Nem tipikus panelról van szó, egyedi engedély kell a hőszigeteléséhez.

Házi Péter

Mint arról tavaly októberben beszámoltunk, a Rádió lakótelep 21-22-es épületének lakói   már több mint egy éve várnak  a ház felújítására. A  Szépház Kft-vel még  2009 szeptemberében kötötte meg a szerződést a ház, az akkori szerződés szerint 2010. december 31-ig be kellett volna fejezni a munkálatokat. Időközben azonban az épület kicseréltette a lépcsőház padlójától a plafonig tartó ablakokat, helyette kisebb ablakokat tettek be, ami alá falazat került. A szerződés nem tartalmazta az új falazat hőszigetelését, ami ugyan problémát jelent, de az épület felújítása nem ezért késik.


- A felújítás megkezdése nem a mi hibánkból csúszik. A Rádió lakótelepi épület fő problémája az, hogy nem tipikus panelépület,  a homlokzaton számos helyen van fa borítás, ami nehezíti a tűzbiztos szigetelést. Másrészt az egymás fölötti lakások ablakai közti távolság, a parapetmagasság igen kicsi, ami egy esetleges tűz  miatt fontos kérdés: olyan anyagot kell feltenni, amely meghatározott ideig ellent tud állni a tűznek. Márpedig ilyen kis parapetmagasságra jelenleg nincs engedélyezett anyag. A tűzoltóság e problémák miatt nem adta még ki az engedélyt   -mondta lapunk kérdésére Egervári Dénes, a Szépház Kft. ügyvezető igazgatója, aki jó hírrel szolgált:
- Számos egyeztetést követően végre ott tartunk, hogy az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. egyedi engedélyt ad ki rövid időn belül erre az épületre, majd ezt követően az illetékes tűzoltóság is nyilatkozik arról, hogy az elfogadott műszaki tartalom alapján át fogja venni az épületet a hőszigetelés elkészülte után - tette hozzá az igazgató, aki azt ígéri, a ház lakóit még ebben a hónapban, fórumon tájékoztatják arról, pontosan milyen szigetelés és milyen határidőkkel kerülhet fel az épületre. A szóban forgó épület problémája nem egyedi, jelenleg is van olyan épület a lakótelepen, amelynek szigetelése hasonló okok miatt van függőben. (Korábban persze már valósult meg itt hőszigetelés, ám ezeket az épületeket a 2008-as miskolci paneltűz előtt újították fel,  amikor a tűzbiztonsági szabályok még nem voltak a mostanihoz hasonlóan szigorúak.)
 Az épület felújításának határidejét egyszer már meghosszabbították idén májusra, viszont az egyedi engedély beszerzése miatt valószínűleg újabb hosszabbítás lesz szükséges. Az engedély olyan lényeges tényező, ami nélkül nem kezdődhet el az épület kivitelezése. Egervári Dénes hangsúlyozta,  a lakók hozzáállásán, kompromisszumkészségén is múlik a befejezés. Mint mondta, megérti a lakók problémáját, amelyek közül a legégetőbb a tető szigetelése a beázások miatt, ezért is azon dolgoznak, hogy a munka minél hamarabb elkezdődhessen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!