Ma morális pestisjárvány pusztít

Székesfehérvár - A ma embere azért érti a 272 évvel ezelőtti üzenetet, mert megtapaszalta törékenységét - mondta Spányi Antal püspök csütörtökön a város fogadalmi miséjén.

J. Mező Éva

Devecser, Kolontár, a sárlavinák, a földrengések  emberáldozatai rádöbbentik a ma emberét is arra, hogy hiába állítja a világ erőit szolgálatába, mégis törékeny. Az emberi erő kevés. 272 évvel ezelőtt a bajban az emberek Szent Sebestyénhez fordultak, hűségét, tántoríthatatlanságát tekintve példaként.  Nevezhetjük a mai napot hálaadásnak, fogadalmi ünnepnek, a hűség ünnepének - mondta Spányi püspök szentbeszédében. - A hűségnek lelkületét kell erősítenünk magunkban a szabadossággal szemben gondolkodásunkban,  erkölcsi tartásunkban, a másikra figyelésben családunk, nemzetünk, közösségeink iránt.
A szentmise után a templom előtti téren  Földi Zoltán, a városrész képviselője elevenítette fel az ünnep történetét, majd Cser-Palkovics András polgármester figyelmeztett a mai morális pestisjárványra, ami értékválság formájában pusztít  a világban. - A hűséggel vegyük fel a küzdelmet az értékvesztés ellen, hűséggel ápoljuk hagyományainkat! Ezzel üzenjünk a jövőnek!  -köszönte meg az ünnep életbenmaradását a felsővárosiaknak.

 


A 272 évvel ezelőtti fogadalomban  az is szerepelt, hogy ezen a napon a fehérváriak munkaszüneti nappal ünnepelnek. A polgármester szerint a nagy  történelmi tradícióval rendelkező városban sok munkaszüneti napot kellene tartani, ugyanakkor érdemes elgondolkodni egy városrészeket egyesítő  város napja ünnepen. 
A hagyományos vendégség 500 fánkját Rostás Rózsika néni vezetésével sütötték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!