Könyvek kincskeresőknek

Székesfehérvár - Kedvezményes könyvvásárt tart Budai úti tagkönyvárában a Városi Könyvtár még két napig. A feleslegessé vált példányok között igazi ritkaságokra is lelhetünk.

Kővári Gabriella

A könyvbarátok már  könyvtárnyitáskor megrohamozták a roskadásig telt polcokat és asztalokat.
- Húsz éve kezdtük el a fölös példányok kiárusítását, és azóta  már hagyománynak számít a  december eleji vásár - mondta Laky Éva a könyvtár állományszervezési kollégája. A városi könyvtár hat fiókkönyvtárának már régóta nem kölcsönzött köteteit árusítják ki, illetve az olvasók is hoztak   hagyatékokat, otthon feleslegessé vált, csak porosodó könyveket. Nyolc-kilencezer mű vár most  új gazdára, amelyek között számos kortárs szépirodalmi művet is lehet találni. A kilencvenes években volt egy nagy kiadói dömping, de az akkor megjelent könyveket ma már nem keresik, ezek közül is sok várakozik a polcokon. Szalainé Orsolya önfeledten válogat a mesekönyvek  között.

- A négyéves kislányomnak keresgélek, és rengeteg gyermekkori olvasmányomra ráakadtam. Főleg az olcsó árak vonzanak, mert  egyetlen új könyv árának töredékéért szép és értékes könyvekhez juthatok - mondja.
A Széchenyi szakközépiskola tanára, Simon István tanítványaival együtt érkezik kötelezőket vásárolni.
 Kosztolányitól a Színházi estéket, középkori lovagtörténeteket, egy 1965-ös Magyar nép történetét, az unokáimnak pedig gyönyörű mesekönyveket találtam. Egy fiatalember a 100 forintos hanglemezeket böngészi.
- Kevés időm jut olvasásra, ezért  képeskönyveket  keresek. Örülök a Dayka Margit és Ruttkai Éva albumoknak, és találtam egy régi kiadványt Fehérvárról - mutatja Rajcsányi László a szerzeményeit.
Könyvoszloppal karjain egyensúlyozva mondja egy nő, hogy a Tóth Árpád és József Attila összest vétek volna itthagyni két gépi kávé áráért, és igaza van. Pénteken és szombaton  is 10 órakor indul a kincsvadászat. A 10-350 forintos könyveket  szombaton már   féláron is odaadják.   Érdemes nagy táskát vinni magunkkal!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!