Amikor a líra robban

Ők azok az együttes, amely úgy csinál speciális művészetet, hogy visszanyúl a gyökerekhez, fel- és átdolgozzák a korábbi nagy sikereket. Akik ismerik őket, tudják, akik nem, azok képzeljék el milyen az, amikor az Álomarcú lány című LGT-andalgó szépséges dal heavy metalban zörög. Ráadásul a színpad egyetlen hatalmas vigyorrá lesz a koncertjük során, látható, érezhető: ne tessenek komolyan venni azt, amit látnak, hallanak, de mégis ettől komoly és jó az egész. Mert a szellem mosolyog le a színpadról. Hangyássy Lászlóval, a csapat "basszerosával" beszélgettünk – róluk.
- Jól látja, ha komolyan mondja amit mondott a vigyorról, a szellemről. Mottónk az, hogy szórakozva szórakoztassunk, mert ha mi nem élvezzük, amit csinálunk, hogyan várhatnánk el ugyanazt a közönségtől? Olyan dalokat játszunk, amelyek a gyermekkorunk kedvenc slágerei.

- Ez irónia, vagy örömzene? És az 500. fellépésnél is öröm még a zene?
- Abszolút! Abban a korban vagyunk, amikor már nehezen adjuk át a hatalmat. Szeretünk együtt játszani, ezért van több közös projektünk.

- Gondolták, hogy eredetiek lehetnek úgy, hogy nem eredetiek? Igaz, sajátos zenei megközelítési módjuk mégis eredetivé teszi amit csinálnak...

- Tovább gondolva az elhangzottakat, tegyük hozzá, speciális módon dolgozzuk át mások szerzeményeit. Tisztelettel és szeretettel nyúlunk azokhoz. Azokat a dalokat népszerűvé tehetjük, amelyeket sokan nem szeretnek elsősorban a műfaja, a stílusa miatt. Ezeket más tálalásban közel hozzuk azokhoz, akik a zúzósabb stílust kedvelik. De ne feledjük: egy jó dal szépen szólhat egy szál akusztikus gitárral, vagy éppen „metálul” is. Az új lemezen hallható reggae és latin stílus is.

- Nem tartották páran szentségtörésnek, hogy a lélekbe markoló líra metálban dörren az agyba?
- Nem, mert a szöveg más, eredeti, ugyanis azt különösen tiszteletben tartjuk.

- Meddig lehet ezt így csinálni?
-Amíg a közönség úgy érzi, hogy így jó, ahogy van. Bár mi átdolgozunk, de az igazi eredő a magyar dalok sokasága, azoké a szenzációs szerzeményeké, amelyeken felnőttünk, amelyekhez hozzányúlhatunk, és azt a szerzők is engedélyezik. Sőt, előfordul, hogy S. Nagy István felhívja a figyelmünket egyik, másik dalra, így született meg  például Máté Péter Régi jó című dala.

-Tehát addig lesznek, amíg vannak jó magyar dalok?
-Igen, és ez biztató a jövőnk szempontjából, mert szerencsére rengeteg ilyen van...