Jobban van a mellkason szúrt lány

Megkereste a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségét majd végül mégis visszavonta nyilatkozatát K. Alexandra édesanyja. Fejlemények azonban így is vannak az ügyben. A megszúrt lány ugyanis jobban van.

Szigeti Sándor

Beigazolódott a tizenhat éves K. Dianát ápoló orvosok optimizmusa: a fiatal lány jobban van, ezért négy nap után elhagyhatta a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályát. Dianát szerdán szállították át egy másik osztályra.

Közben a rendőrség azt szeretné, ha az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított K. Alexandrát gyorsított eljárásban vagyis egy hónapon belül állítanák bíróság elé. Erről R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője beszélt a Magyar Távirati Irodának.

A tanárnő továbbra is szabadlábon védekezik. R. Szabó Ágnes azt mondta, azért, mert nem állnak fel az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatás feltételei. Magyarán nem kell tartani attól, hogy a tanárnő megszökik, elrejtőzik, esetleg megpróbálná befolyásolni az ügy szereplőit, leginkább a tanúkat.

További részletek itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!