Öttusa Eb: aranyérmes a magyar női váltó!

FMH - A Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású csapat aranyérmet nyert a debreceni öttusa Európa-bajnokság hétfői női váltóversenyében. A hölgyek szerint extra teljesítmény kellett a győzelem kiharcolásához.

MTI

A magyarok a vívás nagy részében eredményesen szerepeltek, de a lengyelektől elszenvedett 7-2-es vereséggel a végére kiszorultak az első három közül, az úszásban - 3x100 méteren - aratott nagy különbségű győzelmükkel azonban két szám után az élre álltak. A lovaglásba aztán megint becsúszott egy-két hiba, így a 3x2000 méteres, lövészetekkel megszakított futásnak a csehek mögött másodikként vágtak neki. Az első lövészet után már megint az élen voltak, és bár mögöttük többször változott a helyzet, ők jó sorozatokkal magabiztosan őrizték pozíciójukat. Előbb Kovács Sarolta dolgozta le a hátrányt, majd növelte az előnyt, aztán Gyenesei Leila futotta el az üldözőktől, végül Tóth Adrienn ismételte meg társai jó teljesítményét. A három magyar lány összesen hat lövősorozatában alig akadt rontott kísérlet. 
A második helyen a németek, a harmadikon pedig a lengyelek végeztek a nyolc válogatottat felvonultató versenyben.
A fiatal magyar csapat ugyanebben az összeállításban 2008-ban már  világbajnok is volt váltóban, de akkor még külön rendezték a lövészetet és a futást.

"A korábbi váltógyőzelmünk óta megváltoztatták az öttusát, emiatt szerintem ez értékesebb, nagyobb siker, már csak azért is, mert nem számítottunk rá. Mindannyian nagyon jól lőttünk, ezzel tudtunk győzni. Extra teljesítmény kellett az első hely kiharcolásához" - fogalmazott Gyenesei Leila.
"Egymásért küzdöttünk. Az utolsó szám előtt tisztában voltunk azzal, hogy bármekkora vezetésről vissza lehet csúszni, ráadásul nem is mi indultunk először. Nekem azért volt különösen nehéz dolgom utolsó emberként, mert tudtam, komoly előnyre lesz szükségem, hogy az utánam futókat, például Schönebornt mögöttem tartsam. A nagy teher ellenére jól sikerültek a sorozataim. Az egyéni verseny után most is jól lőttem, remélem, ez jó jel a folytatásra vonatkozóan" - összegzett Tóth Adrienn. 

"A 2008-as győzelmünket követően most álltunk újra így össze. Bízom benne, hogy ezután is verhetetlenek leszünk, most már a kombinált számmal együtt is" - értékelt Kovács Sarolta.
"Nagyon jól versenyeztek a lányok, a végén kiválóan lőttek, de jól is futottak. Szerintem ez a zárás lökést adhat nekik a további versenyekre, eddig ugyanis nem jött össze ilyen jól a kombinált szám - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, majd a hazai férfi versenyzők vasárnapi eredménytelenségére utalva még hozzátett: "Hát ilyen ez az öttusa, az ember az egyik nap este még úgy érzi, hogy egy semmi, másnap pedig egy ilyen szép sikernek örülhet". 


Eredmények:

női váltó, Európa-bajnok:
  
Magyarország (Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta) 5366 pont (vívás: 34 győzelem/29 vereség/840 pont, úszás: 3:01.31 perc/1168 pont, lovaglás: 1074 pont, lövészet-futás: 23:49.31 perc/2284 pont)
2. Németország (Lena Schöneborn, Eva Trautmann, Annika Schleu) 5324
3. Lengyelország (Paulina Boenisz, Sylwia Czwojdzinska, Katarzyna Wojcik) 5300

Kedden, az Európa-bajnokság zárónapján a férfiak váltóversenyét rendezik. A magyar csapatban Marosi Ádám, Kasza Róbert és Németh Róbert szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!