Hazatértek a magyar katonák

Székesfehérvár - Megérkezett a magyar KFOR állomány az egyesített balkáni hadszíntérről a visszafogadó ünnepségen békefenntartó emlékérmet vettek át a katonák.

S. Töttő Rita

Harminchét magyar katona tért haza féléves kiküldetéséből a balkáni hadszíntérről május 27-én - őket köszöntötte szerdán Huszár János, a honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnokhelyettese:
- A magyar katonák a nemzetközi békefenntartás kezdeteitől kiveszik részüket a különböző missziók feladatainak végrehajtásában. Napjainkban három földrész tizenhárom országában, 17 különböző misszióban, mintegy ezer fővel vagyunk jelen, és veszünk részt a nemzetközi válságkezelésben és a béke megőrzésében - mondta köszöntőbeszédében Huszár, aki szerint a koszovói misszóból hazatért katonáknak most az egyik legnehezebb feladatuk a társadalomba való visszailleszkedésük lesz. Katonapolitikai szempontból a   Balkán az egyik legfontosabb színtér a magyarok számára, ahol a magyar katonák a kezdetektől szolgálnak a béke és biztonság megőrzése érdekében létrehozott erők kötelékében.  - Hiába a viszonylagos nyugalom, mindenki, aki valaha is járt a térségben látta, tudja, érzi, hogy ez a béke nagyon is törékeny, a helyzet bármelyik pillanatban képes kedvezőtlenül változni. Éppen ezért kiemelt feladatunk a Balkánon folyó stabilizációs folyamatokban való aktív szerepvállalás - tette hozzá a parancsnokhelyettes. 


- Azt mondják a pszichológusok, hogy legalább fél év kell ahhoz, hogy az ember visszailleszkedjen a saját közegébe. Szerintem nem kell annyi...  - árulta el a Koszovóból hazatért Takács Gábor alezredes, aki 4 éves kisfiát és feleségét hagyta itthon a szolgálat idejére. - A napokban vizsgálatra kellett mennem, s a gyerek félve kérdezte: de apa, ugye hazajössz? - mesélt tapasztalatairól a katona.
A misszióból rajta kívül most tért haza a szintén Fejér megyei  Siposs Ernő Péter ezredes,  Kokics István László mérnök alezredes,  Plopp Zsolt,  Rumi Zoltán, Üveges György, Takács Gábor alezredesek, Kapuváriné Kovács Erzsébet, Sárkány Attila és Szabóné Balogh Zsuzsanna törzszászlósok, valamint Varga Sándor törzsőrmester is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!