Balesetveszélyes játszóterek - költséges a megújulás, helyreállítás

FMH - Az első tavaszi napsugarak máris önfeledten játszó kicsiket találtak a város játszóterein. Ám körülnézve az is kitűnik, tavaszra megint elloptak, tönkretettek sok játékszert.

Kocsis Noémi

A játszótérépítés költséges dolog: egy teljes, 6-8 játékszerrel működő terecske nagyjából tízmillióba kerül, de ha valahová csak egy rendes, többüléses hinta kell, az szerkezettel, beépítéssel az is elérheti a kétmillió forintot. Egy-egy ellopott hintaülés pótlása, típustól függően legkevesebb 25-40 ezer forintba kerül és ez még  - ahogy mondanánk - semmi extra.
Az ország összesen mintegy 15 ezer játszóterének közel felén, azaz legalább hétezer önkormányzati játszótéren közel 20 ezer balesetveszélyes vagy elavult, bontásra, illetve felújításra ítélt játszótéri eszköz áll még most is. Ez a játszótéri valóság akkor, amikor a szabályok szerint az országban már csak felújított játszóterek létezhetnének. A témát felügyelő Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelem hatáskörébe utalná a játszóterek ellenőrzésének ügyét, ettől vár megoldást. A válság ugyan nem segít az önkormányzatoknak a helyi játszótér-helyzet megoldásában. Éppen ezért tavaly például nagy sikere volt egy nemzetközi gyártócég által indított programnak, amely Főzzön játszóteret! címmel hódított országszerte.
Tavaly Fejér megyéből a népesség arányában Előszállásról érkezett a legtöbb beküldés a pályázatra. A ma hivatalosan 2474 lelkes településről összesen 1178 pályázat, vagyis az akcióban jellemző vonalkód érkezett be a céghez. Ezzel abszolút értékben is harmadik lett a település az ország összes, játékba szálló települése között.
- Mindenre pályázunk, ami ingyen van és amihez csak egy kis papírmunka, meg ész szükséges - kommentálta különleges játszótérszerzési kezdeményezésüket Joó István polgármester. A faluban az úgynevezett Szögletkertben ugyan már áll egy EU-konform, 7-8 elemből álló játszótér, de a 90 óvodás és a 190 iskolás még elbírna párat. Ma egyébként több, mint másfél millió, 14 éven aluli gyerek tölti idejét e tereken - százukra jut egy, ami önmagában nem volna rossz arány, ha az ország területét tekintve nem volna egyenetlen az eloszlásuk.


Fehérváron 2002-ben kezdődött a játszótér-felújítási program. Akkor két nagy területű játszópark készült el a Tóvárosban és a Vízivárosban. 2005-ben  több mint 300 milliós beruházással 32 játszóteret újítottak fel. 2008 augusztusában újabb 400 milliós felújítási tervet fogadott el a képviselőtestület, a 28 játszóteret érintő munkákkal 2009 májusára végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!