2009.12.28. 16:39
Elkapták a betlehem megrongálóit
Csákvár - Megvan a betlehemes rongálás még keresett elkövetője, sőt az egy évvel ezelőtti vandálkodás tetteseit is elkapták.
Korábban hírül adtuk, hogy elfogták a csákvári betlehem megrongálóit, illetve egy főt még kerestek. Most Németh Kész Mónika, a főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott bennünket, hogy még ugyanazon a napon elfogták a harmadik személyt is. Mindhárman fiatal felnőttek. Egyikük ellen más bűncselekmény miatt is eljárást folytatnak. Egyébként a garázdaság bűncselekményével csak kettőjüket gyanúsítják, a harmadik tanúként szerepel.
A szóvivő azt is elmondta, hogy fény derült a csákvári betlehem tavalyi megrongálóira is. Abban az ügyben másik három fiatal felnőtt szerepel, a garázdaság ügyében ott is ketten a gyanúsítottak, a harmadik csak tanú.