Kósa Ádám: társadalmi szemléletváltozás kell

Székesfehérvár - A fogyatékkal élők helyzetének javítása végett elengedhetetlen a társadalmi szemléletváltozás - hangsúlyozta Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselő-jelöltje csütörtökön Székesfehérváron.

feol.hu

A párt listájának 12. helyén szereplő, ugyancsak fogyatékkal élő képviselő-jelölt a fogyatékkal élőkkel foglalkozó Fejér megyei szervezeteknek tartott fórum szünetében jelnyelvi tolmács segítségével újságíróknak elmondta: Magyarországon ma 600 ezer fogyatékkal élő ember él, akiknek 90 százaléka munkanélküli.
Nyugat-Európában ez az arány 40 százalék, s öt év alatt Magyarországon is el kellene jutni legalább erre a szintre - fogalmazott Kósa Ádám (képünkön).
Lenne esély rá, ha megfelelő jogszabályok lennének, ha jobb lenne a végrehajtás és a munkaadók hozzáállása is megváltozna - vélte.    
A fogyatékkal élők helyzetét tovább nehezíti a sok helyen rossz vagy hiányzó akadálymentesítés - hívta fel a figyelmet a politikus.
Mint mondta, a parlament 1998-ban fogadta el az esélyegyenlőségről szóló törvényt. Az határidőt is megjelölt a közintézmények, tömegközlekedési eszközök akadálymentesítésének befejezésére, amit 2013-ig meghosszabbítottak, s félő, hogy a halogatás folytatódik.
Az akadálymentesítéssel kapcsolatban a politikus szerint célszerű lenne kikérni a fogyatékkal élők érdekképviseleteinek a tanácsát, a tapasztalatok szerint ugyanis azok figyelembevételével több városban olcsóbb, jobb megoldásokat sikerült találni - tette hozzá Kósa Ádám.
A fórumon és a sajtótájékoztatón részt vett Soltész Miklós a Fidesz országgyűlési képviselője is, aki szerint "tarthatatlan", hogy a fogyatékkal élők 90 százalékának nincs munkahelye, valamint az is, hogy az állam beszedi ugyan a munkaadóktól a rehabilitációs járadékot, de azt nem fizeti ki a fogyatékos emberek munkavállalásának segítésére. Ezen változtatni kell - mondta.
Úgy vélte, szükség lenne az oktatási rendszer átalakítására, azért, hogy a fogyatékkal élőknek olyan szakmát adjanak a kezükbe, amellyel valóban munkát tudnak találni. Mint mondta, a változtatásokat "fent kell kezdeni", mert elfogadhatatlan, hogy a szociális tárcánál egyetlen fogyatékkal élő sem dolgozik.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!