Már áll a kordonfal a Parlament körül

FMH - Aki kedden Budapestre készül, és netán a Kossuth tér felé vezet az útja, az számítson rá, hogy a civilek által szervezett demonstráció miatt felállított kordonokat kell kerülgetnie.

feol.hu

Már állnak a kordonok a Kossuth téren, az Országház körül, a Miniszterelnöki Hivatal épületénél, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál, valamint a Képviselői Irodaház környékén - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
 
A lezárásokra azért volt szükség, mert az Országgyűlés feloszlatását és az előre hozott választások kiírását követelő civilek hirdettek demonstrációt a parlament előtti Kossuth térre, mialatt a képviselők a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és Bajnai Gordon kormányfővé választásáról tárgyalnak.
    
Az ORFK honlapján közzétett információ szerint a Köztársasági Őrezred parancsnoka éjféltől elrendelte az Országházhoz tartozó területek - a déli kovácsoltvas kerítéstől a villamos sínek mentén a sorompóig a József Attila szobor körüli zöld terület -, valamint a Kossuth tér 4. szám alatti Miniszterelnöki Hivatal és az igazságügyi minisztérium épületéhez tartozó terület fémkordonos lezárását. 

Kora délután már gyülekeztek a  tüntetők a Parlament előtt  Fotó: MTI
    
Ugyancsak fémkordonokat állítottak fel a Képviselői Irodaház közvetlen környezetében lévő területen: a Balaton utca és Balassi Bálint utca kereszteződésétől a park felöli oldalon a járda vonala a Balaton utca és Széchenyi felső rakpart kereszteződéséig; a Széchenyi rakparton az úttest vonala a Jászai Mari térig; a Jászai Mari téren a Balassi Bálint utcáig a járda vonala; a Balassi Bálint utca és Balaton utca kereszteződéséig a járda vonala által határolt terület.
    
Tüntetők a Kossuth téren, libát formázó bábokkal a kezükben.... Fotó: MTI

Az indoklás szerint a rendőrség kiemelt feladata az Országház, a Miniszterelnöki Hivatal, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium zavartalan működésének és a védett személyek, országgyűlési képviselők szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása. A létesítmények őrzés-védelme az őrezred alapfeladata, amely indokolttá teszi a fenti területek lezárását. Az elrendelt területzárás pontosan meghatározza, hol húzódnak a biztonsági zóna és a lezárt terület határai, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll - olvasható a rendőrség honlapján.

A civil demonstrációt szervező Civil Összefogás Fórum tíz nappal ezelőtti, a Hősök terén tartott demonstrációján az egyik szónok azt kérte, hogy április 14-én vonjanak élőláncot a Parlament köré, és ha megválasztják a kormányfőt, akkor mindaddig térjenek vissza a Kossuth térre, amíg el nem érik követeléseiket.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!