A legnagyobb emelést - a tavalyihoz hasonlóan - az alacsony keresetűek kapják, de a nagyobb tudást igénylő munkakörök sem maradtak ki a felzárkóztatásból.
Teljesülni fog a tavalyi év végén az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) megszületett, az idei évre vonatkozó, országos keresetajánlás a versenyszférában, ahogy ez a korábbi időszakokban is megtörtént - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Zs. Szőke
A versenyszférában az MTI által megkérdezett vállalatok többségénél még nem született megállapodás az idei béremelésekről, így azt sem tudni, a magáncégek kompenzálják-e a nettó bérek adórendszer változásából fakadó csökkenését az érintett dolgozóknál.
A versenyszférában tavaly 131.000 munkavállalót - a vállalkozások által foglalkoztatottak 6,7 százalékát - bocsátották el, a csökkenés csaknem 90 százaléka a fizikai munkakörben dolgozókat érintette - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisz