Bulvár

2017.07.28. 07:12

A Kasza Tibi-jelenség – „Manker, leszel a feleségem?”

Kőszárhegy – Nem tudunk rá rosszat mondani. Nem is akarunk. A facebookon minduntalan belefutunk posztjaiba, időről időre ott van a tévében is. Meg a csapban. Kasza Tibit mindenki ismeri! Akadnak persze ellenlábasai, viszont szeretett követőinek mindent megad. Közel egymillió rajongó – nem kis siker.

V. Varga József

A Kasza Tibi-jelenség nem szúrja a szemünket. Jól érzi magát, szívesen csinálja, amit csinál. Nem tudunk rá haragudni. Azt mondják róla: nem az a tipikus magyar celeb, hanem Kasza Tibi.

– Józsit elveszítettük! – jelentette ki első dala után. No, nem éppen a krónikásra gondolt, hanem a második sorban ülő emberünkre.

– Férfiak két dolog miatt fordulhatnak elő a koncertjeimen – folytatta mókás monológját Kasza Tibi –, a barátnőjüket (feleségüket) kísérték el, vagy egyszerűen eltévedtek, és kapkodják a fejüket.

– Józsikám, meg kell, hogy mondjam, itt kemény rockra ne számíts – hívta ki a delikvenst a színpad elé –, esetleg nyomatunk egy kis Neoton-egyveleget.

Kasza Tibi, a nők kedvence Fotó: V. Varga József

A rendezvényen jelenlévő török vendégekre is reagált.

– Magyar barátaimnak annyit mondhatok: a színpadon Kasza Tibi! Török vendégeink felé fordulva pedig így hangzik a bemutatkozás: „hungarian szupersztár”!

A szépséges Anett mellé telepedő fiatalember is megkapta a magáét; a bájos fruskának és a fiatal legénykének megmutatta, hogyan válhatnak szupersztárrá; és a legprofibb módon rögtönözve az őt követő táncos formációt is a színpadra invitálta.

Kasza Tibi és a tánckar. A Happiness formáció tagjait lazán, az öltözőből hívta a világot jelentő deszkákra Fotó: V. Varga József

Facebook-profiljának egymillió követője van (jól van, no, 914 ezer 790), naponta csatlakoznak új és új tagok a rajongótáborához.

Erre csak ennyi a mondandója: – A közösségi oldalamnak is ugyanaz a titka, mint a tévéműsoraimnak: egyik sem „műmájer”, megjátszott dolog, hanem tiszta és őszinte. Megmutatom azt a fanyar humort, amivel szemlélem a világot. A videotartalmak meg mindenki kedvencei. Hiszek abban, hogy az online-jelenlétnek egyre nagyobb lesz a jelentősége az életünkben.

„Manker, leszel a feleségem?” – ugye, megvan...

Olvasd el a teljes cikket a 07.29-én megjelenő Vasárnapi Fejér Megyei Hírlapban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!