Marlene Dietrich 20 éve halt meg

Marie Magdalene Dietrich von Losch 1901. december 27-én született. Apja, majd annak halála után mostohaapja is katonatiszt volt, így gyermekkorában nemcsak zongorázni, hegedülni, sütni-főzni, franciául beszélni tanult meg, hanem gyűlölni is a porosz drillt. Berlinben Max Reinhardt színi iskolájában tanult, de statisztálásnál többre nem vitte. Megismerkedett viszont Rudolf Sieber rendezővel, aki 1924-ben feleségül vette. A rövid házasságból egy lány született, így Marlene már anyaként lett világsztár.

Josef von Sternberg rendező állítólag egy kabaréban üldögélve figyelt fel a színpadon éneklő lányra, és rá osztotta Kék angyal című filmje főszerepét. Lola, az életunt bárénekesnő szerepéből főként Dietrich hosszú lába emlékezetes, a filmcsillagot ezután sokszor fényképezték lentről felfelé haladva, a hangsúlyt egymillió dollárra biztosított lábára helyezve.

A formás végtagok először 1930-ban léptek amerikai földre: gazdájukat a Paramount stúdió szerződtette "a végzet asszonyának", kimondottan is Greta Garbo riválisának. Bár kezdetben kiejtési gondjai voltak, Marlene néhány év alatt a legjobban kereső sztárok közé küzdötte fel magát, igaz, a pénzt el is költötte ruhákra, könyvekre, általában a művészetekre. Amikor a nácik a "német filmipar uralkodó királynőjének" hívták - vagy inkább rendelték - haza, nemet mondott, sőt amerikai állampolgárságért folyamodott.

Karrier és szerelem

Marlene minden eszközzel segítette a fasizmus elől menekülő emigránsokat, akikre olykor maga főzött, egyik "kosztosával", a francia Jean Gabin-nel egymásba is szerettek. A második világháború idején minden más hírességnél több hadikötvényt jegyzett, a fronton, nem egyszer életveszély közepette szórakoztatta a katonákat, így a háború végén tiszti rangot, a legmagasabb amerikai és francia polgári kitüntetést is megkapta.

Hollywoodba visszatérve a legnagyobb rendezőkkel dolgozott, bár soha nem titkolta, hogy nem különösebben érdekli a filmezés és nem is volt könnyű vele együtt dolgozni. A stúdióknak mégis szükségük volt nevére és hírnevére, neki pedig a nem csekély gázsira, így újra és újra a kamera elé állt. Talán legismertebb filmje a Vád tanúja és a politikai állásfoglalását is tükröző Ítélet Nürnbergben. Szerepelt vígjátékokban, könnyebb darabokban is, Oscar-díjra csak egyszer, 1931-ben jelölték - igaz, ő volt az első német színésznő, akit ez a megtiszteltetés ért.

A rekedtes hangú Dietrich sanzonénekesként is tomboló sikereket aratott, dalestjein mindig elénekelte a második világháborúban a front mindkét oldalán népszerű Lili Marleen című katonadalt, és elhangzott az elesett katonákról szóló Hova tűnt a sok virág is németül. A világon mindenhol tomboló lelkesedés fogadta, csak Németországban tüntettek nem egyszer "a hazaáruló" fellépései ellen. Szülővárosa, Berlin a megbékélés gesztusaként halála után tíz évvel fogadta díszpolgárává nagy szülöttét, Marlene Dietrich nevét ma utca és tér viseli a német fővárosban.

Karrierjének 1975-ben combnyaktörés vetett végett, ezután már nem állt színpadra, kamera elé is csak egyszer: az 1978-as Csak egy dzsigoló azonban a sztárparádé dacára bukásnak bizonyult.

Élete végén - akárcsak egykori nagy hollywoodi vetélytársa, Greta Garbo - teljes visszavonultságban élt Párizsban, utolsó éveiben az ágyhoz kötve. Az 1986-ban róla készült dokumentumfilmben arcát már nem engedte megmutatni, a közönség emlékezetében régi szépségében akart megmaradni. A külvilággal telefonon tartotta a kapcsolatot, szinte csak lánya látogathatta. Marlene Dietrich 1992. május 6-án, 90 évesen halt meg Párizsban, végakaratának megfelelően Berlinben temették el.