Bulvár

2009.04.02. 11:28

100 kilométert vezetett a 9 éves kisfiú

Csehország - Több mint 100 kilométert autózott egy 9 éves fiúcska baleset nélkül Közép-Csehországban. A rendőrség azért állította meg, mert úgy tűnt, hogy szellemautó közlekedik az úton: senki nem volt a volán mögött. A vezetés a múlt héten történt, de csak csütörtökön adott róla tájékoztatást a cseh rendőrség.

feol.hu

A fiatal sofőr azután vette kölcsön szülei gépkocsiját, ahogy azok valamilyen csínytevés miatt megdorgálták. A kisfiúnak ez nem tetszett, úgy gondolta nagyapjánál keres majd gyógyírt lelki sebeire. Beült szülei autójába és Prágán keresztül elindult a cseh-lengyel határon fekvő Óriáshegységben (Krkonose)  élő nagyszüleihez. A rendőrök az észak-csehországi Turnovban állították meg és meglepődtek, amikor meglátták, hogy miért nem látták ki ül a volán mögött.
"A fiúcska gond nélkül végighaladt a szokásosan zsúfolt Prágán, majd rátért az autópályára. Becsléseink szerint a sztrádán legalább százzal hajtott" - magyarázta az esetet Vladimír Studnicka, a turnovi rendőrparancsnok. A kisfiút "letartóztatása" után azonnal átadták nagyszüleinek.
Miután a gyermek kiskorú, semmiféle büntetés nem fenyegeti, legfeljebb szülei vagy nagyszülei náspángolhatják el. Szüleit sem lehet megbüntetni, hiszen a fiuk tudtuk nélkül vette el a gépkocsit.  
Studnicka szerint a gyerek nagyon jól vezetett, a rendőrség észrevételei szerint csupán az előzéskor volt olykor bizonytalan. A gépkocsivezetést saját bevallása szerint a nagyapjától tanulta, a falu melletti réten. Miután a Benesov-Turnov útvonalat szüleivel együtt számtalanszor megtette, nem okozott neki gondot egyedül is eligazodni az úton.
"Nyilvánvaló, hogy rendkívüli esetről van szó, de érthető a dolog. A mai gyerekek lépten-nyomon bonyolult videojátékokkal szórakoznak, tehát szinte mindent tudnak, amit ilyen helyzetekben tudniuk kell. Gyakorlatuk természetesen nincs, de a legnagyobb gondjuk abból ered, hogy termetük miatt problémáik vannak a pedálokkal" - magyarázta Petr Pospísil, pszichológus.
Csehországban az utóbbi években nem ez az első ilyen eset. Tavaly egy ötéves kisfiú indította be édesapja udvaron álló nyitott autóját, majd kihajtott onnan. Ő csak a szemben lévő ház udvarának kapujáig jutott.
Az eddigi legfiatalabb cseh sofőr alig másfél évesen vezetett. Az eset 2007 tavaszán történt. A szülők bankba mentek, gyermeküket a volán mögé ültették, hadd szórakozzon, míg visszaérnek. A kulcsot a helyén hagyták, a gyerkőcnek pedig játék közben sikerült beindítani a kocsit, majd azzal ment szülei után a pénzintézetbe. A balesetben szerencsére csak a kocsi és a bank ablaka sérült. (MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!