Brutális

2021.02.24. 12:39

„Vagy kikötöd, vagy agyonlőlek!” – így fenyegette a magyar vadász a kutyát és gazdáját (videó)

A tamási rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 46 éves iregszemcsei hivatásos vadászt, aki egy kutyáját sétáltató férfival került nézeteltérésbe, s eközben többször is a levegőbe lőtt.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Egy 46 éves medgyespusztai férfi tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon február 23-án a délutáni órákban ismeretlen tettes ellen, aki azt megelőzően megfenyegette őt. A sértett elmondása szerint a kora délutáni órákban a Nagykónyi-Medgyespuszta mögötti szántóföldön kutyájával sétált, amikor a másik férfi ordítozni kezdett vele,

hogy hagyja el a területet, miközben többször is a levegőbe lőtt

– tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a teol.hu cikke alapján.

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai adatgyűjtésbe kezdtek, és rövid időn belül azonosították a felvételen szereplő személyt, egy 46 éves iregszemcsei lakost. A rendőrök a beszerzett bizonyítékok alapján előállították az egyik vadásztársaságnál hivatásos vadászként dolgozó férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki kényszerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A feljelentő az esetről videófelvételt is készített.

Sokkoló, amit a videón látni

„Állami vadőrszolgálat! A kutyádat kikötöd és pofa be” – hangzik az arrogáns figyelmeztetés a videón, amit ide kattintva tud megnézni.

A nem éppen udvariasan megszólított ember ezt megtagadja, mire egészen elképesztő fordulatot vesz a történet.

A vadőr magából kikelve üvölteni kezdi:

„Vagy kikötöd, vagy kikötöd….”, de a mondatot már nem fejezi be, fegyverével a levegőbe lő.

Azt azért fontos megjegyezni, hogy annyi jól látható, az őrjöngő férfi alig egy-két méterre áll mindössze a kutyatulajdonostól, szóval arról szó sem lehet, hogy az állattól való félelmében fordult volna ki magából ennyire.

De nem áll meg itt a történet.

„Vagy kikötöd, vagy agyonlőlek!”

– üvölti már rekedten a vadász, aki eközben a fegyverével hadonászik. Bár a gazda folyamatosan azt magyarázza, ő nem vadászik, hanem a kutyáját sétáltatja, a magából kivetkőzött férfit nem tudja meggyőzni. Nyomdafestéket nem tűrő hangon tovább kiabál, folyamatosan fenyegetve a kutyás férfit – írja a felvételről a metropol.hu.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!