Interjú Rogán Antallal

- Három napig a sárvári frakcióülés híreit figyeltük. Hogyan képzeljük el az ott zajló munkát? A politikusoknak van-e arra lehetőségük, hogy a választókerületük ügyeiért lobizzanak?

- Ilyenkor két céllal szoktunk elvonulni valahova. Egyrészt a kormány ismerteti, hogy a következő fél évben mire számíthatunk a parlamentben, milyen törvényalkotási elképzelések vannak, mi a frakciószövetség számára is fontos menetrend. A másik oldalról pedig a képviselőknek van lehetőségük arra, hogy elmondják, az ő választókerületükben mi a fontos. Rendszerint ezzel kezdünk, ez történt múlt szerdán. Csütörtökön egy tematika szerint mentünk végig a törvényalkotásban ránk váró feladatokon. A választási eljárási törvényen, a közoktatással, közigazgatással kapcsolatos feladatokon, meghallgattunk egy beszámolót a devizahitelesekkel kapcsolatosan hozott intézkedések végrehajtásáról, és végigtárgyaltuk a költségvetési menetrendet. Pénteken a kabinetek ültek össze, ők részletekbe menően beszéltek különböző kérdésekről. Ma például nálam, a gazdasági kabinetben arról is szó esett, hogy ha lesz útdíj, akkor azt milyen feltételekkel alkalmazzuk. És persze a kihelyezett frakcióülés arra is jó alkalom, hogy a képviselők a nyári szünet után beszélgessenek.

- Ön viszonylag zárt közösségben, a hármashatár mentén, a háromszáz lelkes Szakonyfaluban nevelkedett, 2006 óta pedig a fővárosi ötödik kerület polgármestere. Mit vitt magával a Vendvidékről a pesti belvárosba?

- A két hely között valóban óriási a kulturális különbség, van azonban valami, amit otthonról vittem magammal, és segített. Otthon azt láttam, hogy egy kis közösségben a generációk sokkal jobban együtt vannak. Talán ennek köszönhetem, hogy a nálam sokkal idősebbekkel is könnyen tudok kommunikálni. Ez nagyon sokat segített nekem a belvárosban, talán ezért is kerestem olyan lázasan, hogy hol vannak a kis közösségek. Rájöttem, igazából így, e kis közösségeken keresztül lehet megérteni egy város működését. Otthonról egyébként más családi hagyományokat is vittem magammal.

- Például?

- A faluban nálunk természetes volt, hogy a kicsit jobb módúak gondoskodnak a kevésbé jómódúakról. Vagy úgy, hogy munkát adtak nekik a ház környékén, vagy úgy, ahogy mi is tettük. Nekünk karácsonykor mindig kellett vinnünk valamit a korábbi ajándékainkból egy olyan családnak, ahol nem telt rá. Ezt én is családi szokássá tettem: a fiaim minden évben lemondanak valamiről, ami korábban az övék volt, és azt elvisszük valahova, ahol nagyobb szükség van rá. Most is hoztam el tőlük játékokat, amiket elvittem az ikervári nevelőotthonba, ahol a frakciószövetség ülése után jártunk abból az apropóból, hogy Wittner Mária képviselőtársunk ebben az otthonban nevelkedett. A látogatás előtt megkérdeztük, mire lenne szükségük, majd a képviselőtársaim adományaiból összegyűlt százezer forintból tartós élelmiszert, taneszközöket vásároltunk. És hát vittem a fiaim által összegyűjtött játékokat is: plüss jegesmedvét, társasjátékot, focilabdát. Úgy gondolom, hogy ezek a kis közösségekben meglévő természetes tartóoszlopok segítik megőrizni az embernek az emberségét, és ezek segítik abban, hogy ne oldódjon fel a nagyvárosban.

A teljes interjút a Vas Népe online oldalán olvashatja el! Kattintson ide!