Belföld

2011.07.01. 16:52

A KIM nem kér az MSZP szolidaritásából

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)szerint az MSZP-nek akkor kellett volna szolidaritást vállalnia a köz- és kormánytisztviselőkkel, amikor a Gyurcsány-kormányok idején csaknem 12 ezer embernek mondtak fel.

MTI

A szocialistákkal szemben a "mostani kormány egy határozott szerkezeti átalakítással alapozta meg azt, hogy a kormánytisztviselői pálya a jövőben valóban tisztességes megélhetést és szakmai előmenetelt tudjon nyújtani" - reagált a szaktárca az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az MSZP-nek a nap folyamán kiadott kommünikéjére.
Az MSZP azt közölte az MTI-vel, hogy szolidáris a magyar köz- és kormánytisztviselőkkel. A szocialisták közleménye úgy fogalmaz: "a köztisztviselők és kormánytisztviselők igazán nagy napja az lesz, amelyen végleg megszűnnek a politikai alapon, mondvacsinált indokkal történő elbocsátások, a hatalom általi kizsákmányolások, a szerzett jogokat korlátozó törvények, és a köz érdekében végzett munkáért tisztes megélhetést biztosító javadalmazás jár majd".
Június 20-án az Országgyűlés úgy döntött, hogy július 1-jét a köztisztviselőkéhez hasonlóan a kormánytisztviselők napjává is nyilvánítja. Ez a nap a kormánytisztviselők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak számára munkaszüneti nap, az ügyfélszolgálatok azonban a szokásos munkarendben dolgoznak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!