Belföld

2011.05.23. 02:29

Újragondolják az önkormányzati feladatok megosztását

A megyei jogú városok szövetsége több jogszabály megváltoztatását kezdeményezi - jelentette ki a kétnapos fehérvári közgyűlés után Kósa Lajos, a szövetség elnöke. A közgyűlésen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is, aki kifejezte köszönetét az önkormányzati vezetőknek, hogy működőképesek maradtak a városok az előző kormány idején is.

Tribolt Lajos

- Összedőlt volna az ország, nem lett volna közalkalmazotti fizetés, ha az önkormányzatok, s különösen a megyei jogú városok önkormányzatai nem állnak a helyzet magaslatán az elmúlt négy-öt évben - mondta a miniszterelnök. Köszönetét fejezte ki a munkájukért, hogy akkor is fenntartották a működőképességet, amikor a kormány cserbenhagyta őket. Egy parlamenti határozatban majd rögzíteni akarják a felelősöket az önkormányzati eladósodásért, ám az önkormányzati vezetőket nem akarják felelőssé tenni.

Viszont ez nem mentesít senkit attól, hogy résztvegyen a hibák kijavításában, kiigazításában.

Két feladat is van. Az egyik értelmében rendezni kell a múltat, meg kell oldani a finanszírozást, de közben ki kell alakítani egy hosszútávon működőképes rendszert. Meg kell vizsgálni, ki képes működtetni az iskolákat, az egészségügyet és azt is, hogyan osszák meg a felelősséget, az irányítást, az adókivetés jogát. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a szakmai vitákban túl kell lépni a városok, megyék érdekeinek védelmén, mert most az egész országról van szó, a jövő megalapozásáról. Emlékeztetett rá, hogy az önkormányzati törvény már a két évtizeddel ezelőtti elfogadásakor is tartalmazott rossz kompromisszumokat, beépített hibákat. Eddig nem volt mód a korrigálására. Most itt a történelmi lehetőség, és ezzel élni kell.

Az önkormányzatok fontosak, hiszen bebizonyították, hogy akkor is képesek eredményesen dolgozni, ha a kormányzat félreviszi az országot. Viszont a feladatok felosztását újra kell gondolni, s átlátható, világos rendszert kell kialakítani. Amit az önkormányzatok nem tudnak finanszírozni, az ne legyen a feladatuk, de az államnak se legyen olyan, amit helyben jobban lehet megoldani.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy az alkotmány elfogadásával 20-40 évre betonkeménységű alap jött létre, de vannak nyitva hagyott kérdések, amiket még rendezni kell. Nem lehet csak a lékeket betömködni - mondta. Át kell szervezni az egész országot. Összesen 41 konzultációt kezdtek el, ebből az alkotmányról és a szociális kérdésekről zajló nemzeti keretek közt zajlott, zajlik, a többi szakmai fórumokon. Eddig 17 konzultációt zártak le, legutóbb például a romákkal folytatottat.

A kormányfőt követően Kósa Lajos szólalt fel. Elmondta, hogy az önkormányzati szektornak 1300 milliárd forintnyi adóssága van. Ebből 300 milliárd nincs elköltve, mert ezt tartalékolták az önkormányzatok. A ténylegesen hiányzó ezer milliárdból 200 milliárd a fővárosé, 800 milliárd a többi önkormányzaté.

A debreceni polgármester kifejtette, most van az az idő, amikor a Megyei Jogú Városok Szövetsége nem viselkedhet lobbiszervezetként. Most nem osztozkodni kell, hanem újjáépíteni az országot. Amikor újra kell gombolni a kabátot, értelmetlen azon veszekedni, melyik gomb kié. Figyelmeztetett, hogy a hagyományos szomszédváraknak is felül kell emelkedni a vitáikon. Ráadásul az önkormányzati törvény mellett újra kell fogalmazni egy sor alrendszert is, mint például a felsőoktatás helyzetét, jövőjét.

Jó példának nevezte, hogy a frakcióban az önkormányzati vezetők is megszavazták: a kormány bizonyos esetekben ellenőrizhesse az önkormányzati gazdálkodást. - Kell jog a kormányzati beavatkozásra, nem lehet mindig három évet várni az Alkotmánybíróságra - mondta.

Valószínűleg ezzel is összefügg, hogy a tanácskozás végén az elnök által ismertetett jogszabálymódosítási kezdeményezések között szerepel az adósságrendezési jogszabály kisebb változtatása. Ezt még az előtt kezdeményezik a parlamentben, mielőtt megszületne a 15 éves szabályozást felváltó törvény. Kezdeményezik az önkormányzatok kezelésében lévő utak melletti táblákra vonatkozó szabályozás megalkotását is. Ugyancsak várható jogszabálymódosítás azért, hogy a közösségi közlekedés teljesítményalapú finanszírozásban részesüljön.

A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András fehérvári polgármester elmondta, a tanácskozás legfontosabb üzenete, hogy csak együttműködve lehet az önkormányzati rendszert átalakítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!