Belföld

2011.05.06. 16:40

Kulcsár-per - Egy tanú szerint a bróker a második ember volt a banknál

Kulcsár Attila volt a második ember a K and H Banknál, Rejtő E. Tibor elnök-vezérigazgatóval bizalmas, baráti viszonyt ápoltak - derült ki az egyik volt banki alkalmazott vallomásából a brókerper pénteki tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.

MTI

A volt banki alkalmazott korábban az ügy gyanúsítottja, majd vádlottja volt, ebben a minőségében nem tett érdemi nyilatkozatokat, esetében már első fokon jogerősen lezárult az eljárás. A megismételt elsőfokú büntetőperben pénteken tanúként idézte meg a Fővárosi Bíróság a banki dolgozót, aki elmondta: az elsőrendű vádlott a K and H Equities brókereként jóban volt Rejtő E. Tibor harmadrendű vádlottal, aki a vádbeli cselekmények idején a bank elnök-vezérigazgatója volt. Legalábbis ezt beszélték a K and H-nál, mikor a tanú elkezdett a banknál dolgozni, de hogy ennek mi volt az alapja, arra többszöri bírói kérdés után sem tudott érdemi választ adni a volt banki alkalmazott.  
A tanúként meghallgatott egykori vádlott beszélt arról is: 2003 nyarán, a botrány kirobbanásakor előbb arról győzködték Kulcsárt, hogy "vigye el a balhét", majd a politikusok kihúzzák a dologból, és addig is öt évre menjen Ibizára. Majd a bankban dolgozó hölgy, aki intim viszonyban volt Kulcsárral, sms-t kapott, amelyben barátja üzent, hogy másnap utazik, felső vezetők - az nem derült ki, hogy banki vagy más egyéb tisztséget viselő személyek - meggyőzték, ne vállaljon mindent magára.
A bíróság ismertette a banki dolgozónak nyolc éve, a büntetőeljárás elején, még a meggyanúsítása előtt tett tanúvallomásait, melyekben olyan fordulatok is szerepeltek, hogy Kulcsár és Rejtő bizalmas, baráti viszonyban volt, illetve mindenki tudta, hogy Kulcsár volt a bankban a második ember. 
Mindezzel kapcsolatban a pénteki tárgyaláson Rejtő E. Tibor azt tette szóvá, hogy az ismertetett vallomás "hemzseg a valótlanságoktól", Kulcsár Attila pedig azt, hogy egyáltalán minek kellett a megismételt eljárás anyagává tenni. 
A vádirat lényege szerint Kulcsár Attila a K and H brókercégének dolgozójaként 1998 és 2003 között rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül, jogosulatlanul forgatta ügyfelek - magánszemélyek és egyes állami vállalatok - pénzét, és ezzel sokmilliárdos kárt okozott.
A 2008-ban megszületett elsőfokú ítéletet 2010-ben megalapozatlanság és eljárási szabálytalanságok miatt hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla, ezért újra kezdődött az elsőfokú büntetőper, és a Kulcsár-ügyben a teljes bizonyítási eljárást meg kell ismételni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!